Belföld

Marad az áramszolgáltatók tőzsdei felfüggesztése

A Budapesti Értéktőzsde péntektől július 30-ig felfüggeszti az Észak-Dunántúli Áramszolgáltató Rt. (Édász), a Déldunántúli Áramszolgáltató (Dédász) Rt. és a Tiszántúli Áramszolgáltató (Titász) részvényeivel való kereskedést.

A tőzsde korábban július 1-ig már felfüggesztette a három részvény kereskedését.

A felfüggesztés meghosszabbítását a BÉT azzal indokolta, hogy az E.ON Hungária Rt. június 15-én nyilvánosságra hozott, a három áramszolgltató részvényeire tett nyilvános vételi ajánlatával kapcsolatban eltérő jogértelmezések láttak napvilágot. Nem egyértelmű, hogy az ajánlattevő a hatályos jogszabályok értelmében jogosult-e a vételi jog gyakorlásának kezdeményezésére, ha már a nyilvános vételi ajánlatot megelőzően is több mint 90 százalékos befolyással rendelkezett a kibocsátóban, vagyis az áramszolgáltatókban.

A Fővárosi Bíróság ezzel párhuzamosan felfüggesztette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete azon határozatának végrehajtását, amelyben az ajánlattevőnek az Édász és a Dédász Rt. törzsrészvényeire tett nyilvános vételi ajánlatát jóvá hagyta. Az ajánlattévő július 5-éig meghosszabbította a részvényesek önkéntes jelentkezésére álló határidőt, amivel ismételten új jogi helyzet állt elő a BÉT szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik