Belföld

Májusig ötmilliárd a Malév üzemi vesztesége

A Malév Rt. 5 milliárdos üzemi veszteséget halmozott fel négy hónap alatt. A vezérigazgató, ha döntési helyzetben volna, az eredményekre való tekintettel nem számoloná fel a céget. Szerinte 2005-ben a légitársaság "vastagon nyereséges" lehet.

A Malév Rt. üzemi eredménye az idén első négy hónapban mínusz 5 milliárd forint volt, hasonlóan a tavaly azonos időszakihoz. Ez egymilliárd forinttal kedvezőbb a tervezettnél – ismertette Sándor László elnök-vezérigazgató szerdai tájékoztatóján.


Az idei tervek szerint az üzemi veszteség 2 milliárd forint lesz az év végén, szemben a tavalyi 4 milliárd forintos negatív eredménnyel. A Malév a menetrend szerinti járatok után 2004 első öt hónapjában 34,5 milliárd forint bevételt könyvelt el, szemben a tavaly azonos időszaki 30,5 milliárd forinttal.

Sándor László hangsúlyozta: bár a Malév alulfinanszírozott és eladósodott társaság, ma jóval értékesebb mint évekkel korábban, amit a piaci pozíciók erősödésével indokolt.


Egy, kedden a sajtóban megjelent, a légitársaság privatizációját, vagy megszűnését felvető gondolatra az elnök-vezérigazgató annyit mondott: a döntés nem az ő kompetenciája, ám ha ő lenne a tulajdonos, nem döntene a felszámolás mellett, tekintettel a Malév eredményeire. Hozzátette: várakozása szerint 2005-ben a légitársaság “vastagon nyereséges” lehet.


A Malév az idén mintegy 3 millió utassal számol, ebből 2,6 millióan utaznak a menetrend szerint közlekedő járatokon. “Az átszálló utasok száma jelenleg eléri a 35 százalékot az év végére arányuk 40 százalékra nőhet” – tette hozzá.


Az idei eredményekre negatív hatást gyakorol az olcsó légitársaságok térhódításával erősödő árverseny, az üzemanyag árának emelkedése és a bérköltségek növekedése. Sándor László elmondta: amennyiben az olaj nemzetközi ára a jelenlegi szinten maradna, ez 2 milliárd forintos többletterhet ró a társaságra, aminek felét ellensúlyozza a nemrégiben bevezetett üzemanyag pótdíj.


Az intézkedési tervben 2004-re megcélzott 6 milliárd forintos költséghatékonyság-javítás Sándor László szerint jól halad, az időarányos terv felett járnak jelenleg 100-200 millió forinttal.


A Malév informatikai fejlesztéseivel az elnök-vezérigazgató szerint 8-10 éves lemaradást kell behoznia a cégnek, ezek a fejlesztések azonban a leggyorsabban megtérülők közé tartoznak – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik