A természetes fogyás, a nyugati kivándorlás, az asszimiláció katasztrofális hatást gyakorolt a vajdasági magyarság lélekszámára – mondta Kocsis Károly geográfus, a térkép szerzője a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) szerdán tartott bemutatón.
Az MTA Földrajztudományi Kutatóintézete Társadalomföldrajzi osztályának vezetője ugyanakkor hozzátette: „meglepően kedvező számunkra a demográfia állapot, hiszen jóval kevesebb magyar jelenlétére számítottunk. Lehetséges, hogy a következő népszámlálás alkalmával, 2011 környékén sokkal rosszabb lesz a kép, mint jelenleg tapasztalható”.
A Vajdaság a II. világháborúig, a németek deportálásáig „etnikai, vallási szempontból a legösszetettebb, mozaikszerű tartomány volt” Európában – mutatott rá Kocsis Károly. Elmondta: az észak-szerbiai tartomány területén az 1991-ben kezdődött háborús időszak óta alapvető erőszakos etnikai átalakulások zajlottak le. A háború idején megjelentek a Vajdaságban a Horvátországból, Boszniából menekülő szerbek, míg a nemzeti kisebbségek – főként magyarok – közül több ezren menekültek külföldre a sorozások elől.
A szerb menekültek betelepülése és a helybeli magyarok egy részének elköltözése, természetes fogyása miatt 1996-ra a magyarok elvesztették többségüket Temerinben, Bajmokon és Törzsudvarnokon.
A kárpát-medencei etnikai térképsorozat legújabb részéből kiderül: a kisebbségek anyaországaik felé mutató fokozódó elköltözése, asszimilációja miatt 1991-2002. között a szerbek aránya a Vajdaság össznépességén belül 56,8 százalékról 65 százalékra nőtt, a kisebbségeké 33,4 százalékról 28,1-re csökkent.
A nagyarányú elvándorlás és természetes fogyás ellenére 2002-ben a Vajdaságban 49 ezerrel kevesebb, 290 ezer lakost írtak össze magyarként, mint 1991-ben. A legnépesebb magyar közösségek Bácska észak-keleti részén, illetve Nagybecskereken és Újvidéken élnek – olvasható a térkép hátoldalán.
Kocsis Károly az etnikai térképészet előzményeiről elmondta: az 1947-es párizsi békeszerződésig a néprajzi tevékenység konkrét célja „az új államhatárok létrehozása, vagy a létező támadása a tudomány szempontjából”. Az államok különböző etnikai térképekkel próbálták alátámasztani területi igényeiket – tette hozzá.
Szólt arról is, hogy a rendszerváltozás előtti Magyarországon és a szomszédos szocialista országokban csaknem négy évtizedig tilos volt a néprajzi térképek készítése. Az etnikai térképészeti tevékenység csak az 1980-as években indult be újra. A térképek mára a hiteles nemzet- és szomszédságismeret igényének kielégítését szolgálják – jegyezte meg a geográfus.
„Ilyen pontosságú, ilyen jellegű térképeket a szomszéd államok nem adnak ki. Szlovákiának, Romániának, Ukrajnának és Szerbiának sem érdeke, hogy ilyen pontos, precíz, számukra nem túl kedvező képet festő térképeket közzé tegyenek” – fogalmazott.
Pritz Pál történész az elkészült térkép jelentőségéről szólva kijelentette: „nem lehet társadalompolitikát, nem lehet hatékony politikát folytatni, ha nincsen mögötte egy olyan nemzettudat, egy olyan társadalmi tudat és az egész térségnek a tudata, amely realitásokban gondolkodik.”
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
