A Financial Times Online arról is beszámolt, hogy az eladás 5 százalékkal csökkent, de az országonkénti pénzforgalom 2 százalékkal nőtt. A cég észak amerikai elszámolási szabálytalanságai ellenére pénteken közzé fogja tenni még a 2004 első negyedévi mérlegét is.
A svájci vállalat tervei között szerepel egy találkozó a részvényesekkel, amit már csak azért is várnak, hogy megtudják, mi lesz a sorsa a jelenlegi vezetőségnek. A részvények ára több mint 7 százalékkal nőtt, és kedden 64,85 svájci frankon nyitott a tőzsdén.
A cégcsoport utalt arra, hogy a piaci verseny ellenére sem voltak komoly nyomás alatt. Az Adecco figyelmeztette befektetőit, hogy a profitra hatással lehet a majd késve érkező 2004-es könyvizsgálat. A cégcsoport 918 millió euróra csökentette adósságát 2003 végére, és már részvényenkénti 0,7 svájci frankos jutalékemelkedést ígér.