A jövő kissé ázsiai beütésű, már ami a bútorok látványát illeti, cseresznyeszínű burkolat, halvány szőnyegek és diszkrét kapcsolók jelzik a technika és design szélsőségektől megfosztott kapcsolatát. Persze azon senki sem lepődik meg, ha az első ellenőrzési ponthoz érve már halljuk: a gyerek volt itthon, de elment, nincs itthon kóla, és férjünk csak két óra múlva jön haza, egyszóval a falba bújtatott interaktív rendszer kommunikál ott és úgy, ahogyan mi akarjuk. 
Beszélni egyszerűbb
A gyereknevelés meglepően hatékony eszköze lehet a behálózott játszószoba, ahol a játékok jelentik, hogy végre visszaültek a dobozba. Ez esetben a PC már hajlandó beléptetni a renitens utódot, és a rendrakásért esetleg kreditpontokat írva a számlájára, engedélyez neki fél órai számítógépes játékot – a szülők távollétében.
A konyha sem a magányos robotmunka helyszíne, hiszen a hűtőszekrény jelent, és mindjárt intézkedik: feladja a rendelést, ha fogytán a tej, a csoki vagy a hús. De sajnos megköveteli a rendet, vagyis mindent pontosan a helyére kell tenni.
Ha végre döntöttünk, mi készüljön, és kipakoltuk a nyersanyagot, megjelenik a pulton a recept. De ha szólunk, hogy újdonságra vágyunk, akkor valami újat vetít a vágódeszka mellé.
Minden mozog, a fények a falon, a szobrok színe változik, ahogyan a képek figurái is, nem kell nagynénénk ocsmány kutyáját bámulnunk, ha éppen egy tál körte látványára vágyunk. Az interaktivitáson és a könnyen kezelhető felületeken van a hangsúly, meg persze a hangvezérlésen (mindent az ügyfél kényelméért): sokkal egyszerűbb hangosan beszélni, mint írni.
|
Egyelőre persze mindez inkább játék. De a redmondi kutatóintézet már eddig is többször meglepte találékonyságával a világot: ami először elképzelhetetlennek vagy technikailag megvalósíthatatlannak látszott, arról utóbb kiderült, hogy meglehetősen jó ötlet.
A cég több mint 30 milliárd dolláros éves profitjának csaknem 15 százalékát költi kutatásra, fejlesztésre. Mintegy 700-an dolgoznak a jövőn, de nemcsak a redmondi székhelyen, hanem a Szilícium-völgyben, az angliai Cambridge-ben, sőt Pekingben is. A központ most is vagy ötven különböző területen kutat. Az első helyen áll a beszédfelismerés, a tábla-PC-ben már alkalmazott technológia továbbfejlesztése, a programozási lehetőségek kutatása és metodológiája, a rendszerműködtetés és hálózatfejlesztés, és a beszéd reprodukciója sem került le a napirendről.
Az ötletet követi a kutatás, a kutatás után terméket próbálnak formálni, s ha ott is végeztek, jönnek a marketingesek, majd végül a legfontosabb: beillesztik a terméket a Microsoft meglehetősen bonyolult licencstruktúrájába. A digitális jövőképben már nem kell ütni a billentyűt, az interaktivitásra és a könnyen kezelhető, felhasználóbarát felületekre kerül át a hangsúly, meg a beszélő tárgyakra.
Végtelen képernyő
A Microsoft mérnökei – nem véletlenül – lakást rendeztek be az eddig elért eredmények bemutatására. Olyan PC-ről álmodnak, amely felismeri, elemzi és képzi a beszédet, úgy bánhatunk tehát vele, mint egy másik emberrel. Az irodai élet eddigi ugrásszerű fejlődése sem áll meg, legalábbis úgy vélik Redmondban, ahol a helyhez kötöttség végleges feloldásán dolgoznak.
A másik fontos terület a megjelenítőké. Az egyre koncentráltabb tartalom ugyanis mintha kinőtte volna a hagyományos képernyőméretet. Ennek megfelelően a monitorok sem maradnak “egyszeműek”, nem egy, hanem egy két oldalsó szárnnyal ellátott, egérrel könnyedén egybehúzható, egységesen kezelhető, szinte végtelenített képernyőn dolgozhatunk; a Windows XP már fel van készítve erre. A tábla-PC még könnyebb és persze még okosabb lehet, s az ajtó előtt arcfelismerő szoftverek döntik el, hogy bemehetünk-e vagy sem.
Minden roppant praktikus, könnyen kezelhető, s az embernek néha az a nem túl kellemes érzése támad, hogy elég beszélni megtanulni, a többit mások (egy beszélni tudó gép nem mi, hanem ki) majd elvégzik helyettünk.
