Belföld

280 millió forintért kommunikál a Nemzeti Fejlesztési Hivatal

A Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH), a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) és a strukturális alapok gazdaság élénkítő tevékenységének és megfogalmazott programjainak kommunikációjra nettó 280 millió forintot fordít az idén - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.

A feladat elvégzését – hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásban – az Edison Network Kft. nyerte el, a Lowe GGK Kft. és a Team Magyarország Kft. előtt.

A nyertes a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben alvállalkozóként igénybe kívánja venni a Berg Média Budapest Kft-t.

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást a kiíró azzal indokolta, hogy a beszerzés sürgős megvalósítása a 2004. évi költségvetés ezzel összefüggő bevételi előirányzatainak teljesüléséhez is feltétlenül szükséges volt. Megemlítik azt is: nem láthatták előre, hogy a közbeszerzési törvény végrehajtásához szükséges rendeleteket időben megjelentetik-e, ezért sem volt lehetőség hirdetménnyel induló eljárásra.

“A jogalkotás késedelméért az ajánlatkérőt nem terhelheti mulasztás, azonban a jogalkotás késedelme miatt a nyílt, meghívásos vagy hirdetménnyel induló tárgyalásos eljárás határidőinek betartása nem volt lehetséges” – fogalmaznak a Közbeszerzési Értesítőben. A megbízás magába foglalja az NFT 2004. évi kommunikációs stratégiájának meghatározását, a kommunikációs kampány kreatív tervezését és médiatervezését, valamint a kampány kreatív megvalósítását és a reklámidő vásárlását.

A teljes kiadáson belül mintegy 167 millió forintot tesz ki a reklámidő vásárlásra fordítható összeg. Ebből televíziós reklámra 44 millió, rádiósra 12 millió, napilaposra 66 millió, magazinos hirdetésekre 22 millió, közterületi plakátokon megjelenőkre 22 millió forintot köklthetnek, míg a produkciós költségekre mintegy 1,2 millió forintot számolhatnak el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.