A korábban börtönőrként szolgált katonák a képeken felfelé fordított hüvelykujjal mosolyognak áldozatuk felett. A fotón (http://news.bbc.co.uk/1/hi/in_pictures/3689167.stm) látható hét katonára bírósági tárgyalás vár a foglyok bántalmazása miatt. Eközben több amerikai tábornok kijelentette, az iraki bántalmazásokért hivatalosan nem járt semmilyen retorzió.
A mostani képek azt követően jelentek meg, hogy az Egyesült Államok vezetői tagadták azokat az állításokat, amely szerint amerikai csapatok véletlenül bombáztak le egy nászmenetet a szíriai határ mellett. Az amerikai kormányszóvivő megerősítette, hogy negyvenen meghaltak a bombázások miatt, de kijelentette, a bombák célpontja nem az esküvői menet, hanem egy idegen harcosok által megszállt ház volt. Az amerikai kormány az utóbbi időben leginkább azt próbálja bizonyítani, hogy nem vesztették el az ellenőrzést az iraki helyzet felett.
A legutóbbi közvélemény-kutatási adatok szerint azonban egyre több amerikai gondolja úgy, hogy a dolgok nem jó irányba haladnak A legfrissebb képek vélhetően ezt az álláspontot fogják erősíteni. Joseph Hoare tábornok, a szenátus külföldi kapcsolatokért felelős bizottságának elnöke szerint is igen lesújtó a helyzet: „Úgy hiszem a bukás szélén állunk, és egyenesen a szakadékba bámulunk” – mondta Irakban.
A két új fotó, amelyen Sabrina Harman és Charles Graner szerepel az amerikai ABC televíziós hálózatán láthatták először a nézők.
