A csendes-óceáni és ázsiai térséget jellemző MSCI index 2001. szeptember 11. óta a legnagyobb mértékben zuhant. Az MSCI, vagyis a Morgan Stanley Capital International Asia-Pacific Index 850 regionális tőzsdei cég papírjai alapján alakul, s ez 5,3 százalékkal esett hétfőre. Sri Lanka kivételével az összes benchmark zuhant Ázsiában, minthogy egyszerre merült fel olyan intézkedések veszélye, amely mind az USA-ban, mind pedig Kínában a növekedés ellen hathatnak, minthogy növelik a hitelfelvételek költségeit – a kamatemelések révén.
Csúcson a dollár
Mindezzel párhuzamosan a dollár hétéves csúcsra emelkedett a jennel szemben. Immár 113 jent adnak az amerikai pénz egyetlen egységéért. Az erősödés szintén a Fed kamatemelési várakozásaival függ össze a pénzpiacon. A dollár egyébként a pénteki kedvező munkanélküliségi rátáról szóló bejelentés után az euróhoz és 14 másik nagy valutához képest is emelkedésnek indult.
Az MTI-Eco szerint a közelinek vélt amerikai kamatemelés miatti félelmek rántották le hétfőn a tokiói értéktőzsde fő mutatóját. A Bloomberg szerint az emelés már június elején bekövetkezhet. Mindeközben a dollár erősödött a jenhez képest. A tokiói börze hangulatát politikai események is terhelték: a tokiói amerikai nagykövetség egy bombatámadással fenyegető elektronikus levelet kapott.
A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója hétfőn 554,12 pontos, azaz 4,84 százalékos veszteséggel 10 884,70 ponton zárt. A mutató február óta először csúszott a lélektani 11 ezer pont alá. Pénteken 132,52 pontot, vagyis 1,15 százalékot vesztett a részvényindex.
A tőzsde első szekciójában szereplő összes részvény árfolyam-alakulását követő, tehát szélesebb kört lefedő TOPIX index 65,35 ponttal, vagyis 5,68 százalékkal 1085,54 pontra zuhant. Ez a 2001. szeptember 11-i események utáni pánik óta a legnagyobb napi esés volt. A tőzsdeindex akkor 6,36 százalékot vesztett. Hétfőn tőzsdezáráskor a dollár 112,64 jen volt Tokióban, 2,04 jennel több, mint pénteken későn.
Zuhan a BUX
A BUX hétfőn 11 óra 20 perckor 10 331 ponton állt, napi nyitóértékéhez képest közel 400 pont, azaz majdnem 4 százalékos gyengüléssel. Az OTP 4,8 százalékot veszített értékéből, jelenleg 3550 forintért forog a piacon. A Mol reggel óta szintén árfolyamveszteséget szenvedett el, 325 forintos csökkenéssel került 7625 forintra. Óriási forgalom mellett szinte minden üzletkötő elad a piacon. A BUX gyengülése feltehetőleg az egész régióval szembeni bizalmatlanságot tükrözi, nem pedig a fundamentumokra reagálnak a befektetők. Makray Péter, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője szerint a csökkenés hátterében külső okok állnak, az amerikai kamatemelési félelmek miatt ugyanis gyengülésre van kilátás a külföldi piacokon. Hozzátette, hogy a nemzetközi hatásokon túl a magyar piacot kivárás jellemezheti, mivel ezen a héten fontos makrogazdasági adatok jelennek meg, továbbá a hét végéig a vállalati gyorsjelentések is napvilágot látnak.
Ugyanakkor a BBC úgy véli, hogy a globális gazdasági növekedés bizonytalanságai miatt következett be a visszaesés Tokióban. A Nikkei egyébként hatodik napja folyamatosan veszít az értékéből. Az amerikai kamatemeléstől való félelem egyébként nem volt véletlen: szolid képet mutatott az USA munkanélküliségéről szóló legfrissebb adat (áprilisban 288 ezer új állás keletkezett az Egyesült Államokban), így egyre többen gondolják úgy, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed emelni fogja a kamatokat.
Az emelkedő olajárak, illetve a kínai gazdaság fellendülését övező kétségek egyaránt hozzájárulhattak a BBC szerint a hangulat romlásához a tokiói tőzsdén. A kínai kormány a hírek szerint ugyanis lehűteni készül a gazdaságot, amely rendkívül dinamikusan bővült 2003-ban. (A kínai gazdasági növekedés tavaly éves szinten éppen átlépte a kilenc százalékot, és ezzel az utóbbi hét esztendő legjobb eredményét érte el.) Az idei első negyedévben a pekingi adatok szerint viszont már 9,7 százalékos volt a GDP-bővülés, ezért gondolnak a konjunktúra lefékezésére. A kínai kormányzati regulátorok különösen az alumínium-, az acél- és a cementipar lefékezését tartják fontosnak, nehogy kapacitáshiány alakuljon ki ezekben az ágazatokban.
Az értékükből leginkább veszítő részvények között volt a mobiltávközléssel foglalkozó NTT DoCoMo, amely csaknem 14 százalékot zuhant, illetve a Mizuho óriásbank, amely 13 százalékot esett a BBC szerint (a Bloomberg híre csak 9,3 százalékos Mizuho-negatívumról szól, de ez sem kevés). Rendkívüli mértékben, több mint öt százalékkal esett a Kyocera Corp. és a Samsung Electronics Co. papírjainak ára is – állapította meg a Bloomberg. Hongkongban az HSBC bank papírjai indultak meg lefelé – mindössze 1,8 százalékot „csúszott” ez a részvény „a lejtőn” –, és Dél-Koreában is a helyi vezető bankok egyike, a Kookmin volt az egyik legnagyobb negatívumot elkönyvelő szereplő a parketten (-7,7 százalékkal).
Szerencsétlen egybeesés
A DoCoMo esetében szerencsétlen egybeesés, hogy a cég éppen akkor adott ki profit warningot, amikor az általános hangulat is kedvezőtlenre fordult a tőzsdén. A Kyocera kapcsán az elemzők kiemelik, hogy ez a társaság a világ legnagyobbja a mikrochipek védőburkolatához szükséges kerámiák gyártásában. A Samsung pedig Dél-Korea legnagyobb exportőre, ezért érintheti negatívan az amerikai és a kínai piac visszaesése.
