„Az éves terv nullszaldós gazdálkodás, de az első negyedév alapján még nem lehet prognosztizálni, hogy az év végére is sikerül-e a terv túlteljesítéséről beszámolni” – tette hozzá.
Sándor László az elmúlt egy év eredményei között említette a kínai Hainan légitársasággal kötött megállapodást, amelynek köszönhetően augusztustól közlekednek közös járatok Peking és Budapest között.
„Ugyancsak jelentős eredmény, hogy a Malév megegyezett a cseh légitársasággal, a CSA-val és döntés született a magyar légitársaság csatlakozásáról SkyTeam szövetséghez” – mondta.
A hosszú távú járatok további üzemeltetésére is körvonalazódik a konstrukció, ám ennek részleteit Sándor László nem ismertette. Annyit mondott: olyan megoldást dolgoznak ki, amely jelentősen javítja a járatok üzemeltetését.
A Malév saját jegyértékesítésének 15 százaléka az interneten keresztül zajlik, a decemberi bevezetés óta elérte a 250 millió forintot, meghaladva a tervezettet. Sándor László szerint az internetes jegyértékesítési projekt két hét múlva eléri megtérülési pontját.
További feladatként jelölte meg az elnök-vezérigazgató a „sokszínű” flotta átalakítását, illetve a még hiányzó szakszervezeti megállapodás megkötését.
Elmondta: meggyőződése, hogy a tavaly a kormány által elfogadott 10 milliárd forintos tőkerendezés még át nem utalt 3 milliárd forintos összegével is számolhatnak.
Az ÁPV Rt. igazgatósága az összeg folyósítását ahhoz kötötte, hogy a légitársaság folytassa a hatékonyság javítását és év végén pozitív eredményt érjen el. Sándor László szerint jó esély van arra, hogy az idén az üzemi és a pénzügyi eredmény is pozitív nullszaldós lesz.
