A gazdasági és közlekedési miniszter hangsúlyozta: a kormány számára a legfőbb prioritás most az autópálya-építés. Nagy jelentőségűnek nevezte, hogy a kormány meghozta az autópálya- és gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztési döntését, ami nemcsak közlekedéspolitikailag, de régiófejlesztési és foglalkoztatási szempontból is igen fontos.
Szólt arról is, hogy a fejlesztéssel jobb lesz a Balaton megközelítése, ami egyben turizmusfejlesztést is jelent. Javulhat továbbá Dél-Somogy foglalkoztatási lehetősége, illetve az ország különböző területeinek az átjárhatósága.
Csillag István tájékoztatása szerint a Zamárdi-Balatonszárszó közötti szakaszon Köröshegynél épül fel Közép-Európa legmagasabb és leghosszabb völgyhídja.
Bodnár Zoltán, a beruházó Nemzeti Autópálya Rt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a völgyhíd 1,7 kilométer hosszú, 24 méter széles és 80 méter magas lesz. Megjegyezte: nagyobb méretű lesz bármelyik Duna-hídnál. A beruházás során 4,6 millió köbméter földet mozgatnak meg a 14,2 kilométer hosszú, 300 ezer négyzetmétert kitevő területen.
Zamárdi és Balatonszárszó között 9 felüljáró és 6 aluljáró is épül majd, a pálya mindkét oldalán faoszlopos vadvédő kerítést létesítenek, összesen mintegy 30 kilométer hosszúságban.
Bodnár Zoltán szerint 2005-ben épül majd meg a Balatonszárszó-Ordacsehi közötti 20 kilométeres szakasz, 2006-ben a Balatonkeresztúr-Nagykanizsa-Becsehely között kezdődnek el a munkálatok, 2007. végére pedig teljes egészében elkészül az M7-es autópálya Budapesttől a szlovén országhatárig.
A kivitelezési szerződést a beruházó nevében Bodnár Zoltán írta alá, míg a kivitelezők képviseletében Apáthy Endre, a Hídépítő Rt. vezérigazgatója és Appelshoffer József, a Strabag Építő Rt. vezérigazgatója.
