A Kopint-Datorg tanulmányában figyelemre méltó elméleti vonatkozásokat jelenít meg, a GKI „dolgozatához” képest új érveket hoz az euróbevezetés időzítéséről kialakuló vita terébe. Összefoglaló írásunkban is inkább ezekre összpontosítunk, ám a mélyebben érdeklődők számára hasznos lehet a tanulmányban böngészni a korábbi belépők tapasztalatairól, illetve a belépéssel járó munkaerő-piaci átalakulásokról, a bérfelzárkózásról összeállított fejezeteket. A Pénzügyminisztérium oldalán itt találja meg a teljes tanulmányt
Hasznok és elmaradó költségek
A Magyar Nemzeti Bank elemzőinek egy korábbi munkájához hasonlóan a Kopint szakértői is euró bevezetés költségeit és hozadékait veszik számításba, de tanulmányukban egyenként sorra veszik költségek és hozadékok alakulását a bevezetés időzítésének függvényében. Az euróövezethez csatlakozás állításuk szerint a következő fontosabb csatornákon keresztül javíthatja érdemben a gazdasági feltételeit:
• csökkennek a tranzakciós költségek,
• megszűnik a hazai valuta „támadhatósága”, így az árfolyamkockázat; ezzel együtt
• mérséklődnek a kamatfelárak, tehát olcsóbbá válnak a külföldi és belföldi hitelek;
• az euróövezeti tagság folytán lazul a gazdaság fizetésimérleg-korlátja (mivel megszűnik a nemzeti valuta, egyszersmind a devizapiac és a hazai fizetési mérleg közötti kapcsolat is megszűnik: a fizetési mérleg netán növekvő hiánya nem okozhatja a belföldi valuta leértékelődését);
• mindezek miatt tartósan megemelkedhet a gazdaság tőkevonzó képessége.
A tranzakciós költségek mérséklődése – így például a valutaváltás költségének drasztikus csökkenése – egyszeri haszonnak tekinthető, a GDP szintjét ugyan megemeli, de a növekedést hosszabb távon nem befolyásolja pozitív irányban. A kamatfelárak csökkenése – amely részben az árfolyamkockázat eltűnésének a következménye – ezzel szemben tartósan képes javítani a növekedés feltételeit. Egyrészt növelheti a beruházások növekedési ütemét, másrészt hosszabb távon csökkenti az államháztartásra jutó kamatterheket, és az így felszabaduló költségvetési megtakarításokat azután „értelmesebb célokra” lehet felhasználni.
A nemzeti valuta támadhatóságának a megszűnése és a fizetésimérleg-korlát lazulása az előbbi tényezőktől eltérően nem jelent kézzel fogható hasznokat. A tanulmány írói helyesebbnek találták elmaradó költségekként hivatkozni rájuk. Ez a két csatorna, amelyiken keresztül javulhat a magyar gazdaság helyzete, sokkal inkább egy-egy kockázati tényező elmaradását jelöli, amelyekből így potenciálisan költség sem származhat. Arra azonban felhívják a figyelmet, hogy a fizetésimérleg korlát lazulása nem jelenthet nyakló nélküli költekezést, illetve a korlátlan eladósodás lehetőségét. Valójában csak azt fedi le, hogy a fizetési mérleg hiányának a romlása nem vezethet a forint leértékelődéséhez.
Minél hamarabb, annál jobb
A Kopint-Datorg kutatói úgy tartják, hogy a tényleges, kézzel fogható hasznok nem maradnak el, illetve nem is mérséklődnek attól, hogy Magyarország ez eurót előbb vagy később vezeti be. Az időpont meghatározásában sokkal inkább van szerepük az elmaradó költségeknek. Főszabályként „minél előbb csatlakozunk az EMU-hoz, annál nagyobb lehetséges költségeket, veszteségeket és kockázatokat takarítunk meg; a költségek pedig a csatlakozás kitolásával együtt nőnek”, és a növekedést leíró összefüggés valószínűleg nem lineáris. Tehát minél tovább halogatják a döntéshozók az euró bevezetését, annál nagyobbak lesznek a potenciális költségek és a kockázatok, illetve annál nagyobb mértékben növekednek meg egyik évről a másikra.
A gyors EMU-csatlakozás rövidebb távú költségei alapvetően ahhoz kapcsolódnának, hogy a maastrichti kritériumoknak túlságosan gyorsan kellene megfelelni. Hosszabb távon költségek akkor merülhetnének fel, ha létezne valamilyen átváltási összefüggés a kritériumok teljesítése és a reálgazdasági felzárkózás között.
A tanulmány a rövidebb távú költségek között említi az infláció leszorítását a megkövetelt 2,5-3 százalékos mértékre, de csak annyiban, amennyiben a mérséklés monetáris politikai eszközökkel történne. Ilyen feltételek mellett a csatlakozás nagy valószínűséggel reálgazdasági áldozatokat is követelne. Bár az infláció leszorítása a nominális kamatok mérséklődésével némiképp automatikus, nemcsak elvárt, hanem szükséges lesz a fiskális korrekció. A költségvetési kiigazítást ugyanakkor a korábban megszokott átmeneti megszorítások helyett tartós változásoknak kell felváltania.
Hosszabb távú költségként felmerül az, hogy a maastrichti kritériumok mielőbbi teljesítésére irányuló szándék a csatlakozás idejére a gazdaság számára káros túlértékelt árfolyamot eredményezhet. Ismertek olyan folyamatok, amelyek alapján a csatlakozó országokban tendenciaszerűen felértékelődik a nominális árfolyam. Ezek a folyamatok az EMU-belépés után is megmaradnak, de önálló valuta híján és túlértékelt csatlakozási árfolyamon már csak a bérek csökkenésével vagy a lehetségesnél alacsonyabb reálgazdasági aktivitás mellett lehet alkalmazkodni hozzájuk.
Befogadnak?
A tanulmány, bár csak érintőlegesen foglalkozik vele, felveti a befogadó intézmények hozzáállását hazánk euró-bevezetéséhez. Meggyőződésük, hogy a belépés időzítése korántsem csak a belépő ország döntésétől függ, hanem attól is, hogy az EU-ban milyen döntés születik az új belépők kezeléséről. Miként a játékelméleti felvetésből is kitűnik, az sem elhanyagolható szempont, az újonnan csatlakozó 10 tagállam egymáshoz is viszonyítja magát. Hovatovább az unió is egymáshoz hasonlítja őket, ezért könnyen előfordulhat, hogy az eurózóna kibővítése több, akár 2-3 hullámban zajlik majd le. A Kopint-Datorg szakértői szerint az első csoportban biztosan nem leszünk benne, de ezt egyáltalán nem tartják problémának. Ugyanakkor szerintük a következő bővítési körben már Magyarország is benne lesz. Egyenesen hasznosnak gondolják, hogy így Magyarország a hozzá hasonló adottságú országokkal együtt válna az eurózóna tagjává.
A Kopint-Datorg szakértői a hagyományos érvek mellett egy érdekes játékelméleti okot is említenek az euró-bevezetés időzítésének meghatározására. A makrogazdasági pályák felrajzolásánál három alternatívát vesznek figyelembe: a korai, 2008-as bevezetést, a későbbi, 2010-es időpontot, illetve harmadikként a nagyon késői 2012-t. A köztes 2009-es továbbá a 2011-es időpontot lényegében azonosnak tekintik a tőlük egy évvel későbbi alternatívákkal.
Miként az elméleti megalapozásból is kitűnt, érveik túlnyomó többsége a „nagyon késői” bevezetés ellen, illetve a lehetséges leghamarabb történő bevezetés mellett szól. Ugyanakkor a „korai”, túlzottan optimista szcenárió veszélyeire is felhívják a figyelmet, elsősorban növekedési és egyensúlyi hátrányokat, illetve az elmúlt két évben is megtapasztalt pénzügyi érzékenységet hozva fel indokként.
Csatlakozási játék
A játékelméleti érv azon alapul, hogy az EU kötelékébe most belépő tíz tagállamnak a jelen helyzetben eltérő esélyei vannak az euró bevezetéséhez megszabott kritériumok teljesítésében. Észtországnak, Lettországnak, Litvániának és Szlovéniának a jelenlegi állás szerint minden esélye megvan arra, hogy 2007 elején az eurózóna tagja legyen. Szlovákia esetében is reális a 2007-2008 körüli EMU-csatlakozás. Magyarország tehát Csehországgal és Lengyelországgal van többé-kevésbé azonos pozícióban.
A hasonlóság egyrészt az államháztartási deficit mértékében, másrészt a politikai elszántság és a társadalmi támogatottság kétségességében, harmadrészt az euró későbbi bevezetésének célkitűzésében lelhető fel – vélik a Kopint-Datorg elemzői. A játékelméleti dilemma a következő: az euró túlságosan későire tervezett magyarországi bevezetése esetén nagy valószínűséggel a tőkevonzási és országkockázati pozíciók számottevő átrendeződése megy végbe, mégpedig az eurózónába belépők javára és az átmenetileg kimaradók kárára. Ez a relatív leértékelődés azonban csak a kimaradó országgal hasonló fejlettségű országok csatlakozásával megy végbe. Magyarországot tehát az észtek vagy például a lettek belépése nem érinti a tőkevonzás szempontjából hátrányosan, ezzel szemben Csehország és Lengyelország időzítési szándékaira oda kell figyelnie a magyar monetáris vezetésnek. A „nagyon késői” időpont ellen szól tehát, hogy nagyobb az esélye, hogy addig Csehország vagy Lengyelország már az eurózóna tagjává válik.
