Belföld

200 millós hajóval bővül a balatoni flotta

A Balatoni Hajózási Rt. 205 millió forintért vásárolt 650 személyes motoros hajóját sajtótájékoztató keretében mutatták be pénteken Budapesten a Lánchíd melletti kikötőben.

Horváth Gyula vezérigazgató az MTI-nek elmondta: a 2001-ben Törökországban gyártott 39,5 méter hosszú, 9 méter széles és 2,65 méter oldalmagasságú hajó Balaton I. néven fog utasokat szállítani a magyar tengeren. Mivel egyelőre az alacsony vízállás nem teszi lehetővé, hogy a hajó a Dunán, illetve a Sió-csatorna útvonalán eljuthasson a Balatonra, ezért egy évre bérbe adták a Panoráma Deszk Kft.-nek, amely a Dunán fogja használni.

A vezérigazgató tájékoztatása szerint, amennyiben a Sió és a Balaton vízállása lehetővé teszi, ez év decemberében eljuthat a hajó a tóra. A Balaton I. megvásárlását az indokolta, hogy 2003-ban leselejteztek egy 550 személyes motorost, és kivontak további két 400 személyes kiöregedett személyhajót is a forgalomból.

Az új hajó a menetrend szerinti közlekedés lebonyolítására éppúgy használható, mint rendezvények megtartására, mivel rendelkezik egy 250 négyzetméteres fűthető, zárt utastérrel is. Horváth Gyula elmondta: a társaság 2003-ban a tervezettnél egy százalékkal nagyobb, csaknem 1,8 milliárd forint árbevételt ért el, idén arra számítanak, hogy a bevétel meghaladja az 1,7 milliárd forintot; a 2003-as adózás előtti eredmény 56 millió forint volt, a 2004-es tervben 70 millió forint szerepel.

A személyhajókon tavaly az utasszám 782 ezer volt, 8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A Tihany és Szántód közötti kompforgalom is csökkent: 2003-ban 945 ezer utast szállítottak, 5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A gépkocsik száma 296 ezer volt, 2002-höz képest 3 százalékkal kevesebb.

Az idén 738 millió forint fejlesztést terveznek, ebből májusra Keszthelyen megépül 410 millió forint befektetéssel egy 240 vitorlást befogadó kikötő. Ez év ősszel szeretnék megkezdeni a szemesi vitorláskikötő építését, amire az idén várhatóan 100 millió forintot költenek, és így a jelenleg 110 hajót befogadó vitorlásrév 370 férőhelyesre bővül.

A siófoki székhelyű társaság jegyzett tőkéje 3,5 milliárd forint, a részvények 51 százaléka 21 tóparti önkormányzat, míg 49 százaléka az ÁPV Rt. tulajdonában van. Horváth Gyula megerősítette: az ÁPV Rt. várhatóan még az idén értékesíti részvénycsomagját, és az önkormányzatok érdeklődése alapján arra lehet számítani, hogy a tóparti települések növelni fogják részesedésüket a cégben.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik