A csillagok, mint például Napunk, egy-egy galaxis tagjai; a lassan, finoman mozgó galaxisok pedig galaxishalmazokba sorolódnak. Időnként a galaxisok túl közel kerülve egymáshoz, kölcsönhatásba léphetnek, végső esetben pedig összeütközhetnek. Az alábbi felvételt 2004. április elsején készítette az Európai Déli Obszervatórium Chilében található Nagyon Nagy Távcsöve (European Southern Observatory – Very Large Telescope).
A két felső galaxis, a jobboldali NGC 6769 és a baloldali NGC 6770 mérete és fényessége megegyezik. Az alattuk látható NGC 6771 feleolyan fényes, és valamivel kisebb is, mint a fentiek. Mindhárom galaxis kidudorodó közepe viszont hasonló fényességű: centrumuk idősebb vörös csillagokból áll. Az NGC 6769 (jobb felső) galaxisnak szorosan tekeredő spirálkarjai vannak, az NGC 6770 (bal felső) két fő spirálkarja közül viszont az egyik szinte egyenes.
A három galaxis között erős gravitációs kölcsönhatás áll fenn. Nemcsak a két felső galaxis került egymáshoz túl közel, más felvételek tanúsága szerint a két felső és az alsó galaxis között is finom porsávok figyelhetőek meg. Gravitációs mezőjük kölcsönhatása hatalmas gázfelhőket szül, és viharos csillagképződést gerjeszt. A galaxiskarok kékes színe forró, fiatal csillagok jelenlétére utal.
Galaxis-kölcsönhatásra egyébként bőven akad példa, elég csak a „szomszédba” menni: a tőlünk kétmillió fényév távolságban ragyogó Androméda-köd fokozatosan közeledik a Tejútrendszer felé. A csillagászok számításai szerint az ütközés 6000 millió év múlva következhet be.
Ugyancsak illusztris példa az M51 vagy Örvény-galaxis hangsúlyozott spirális szerkezete, amely jelenlegi ismereteink szerint a szomszédos NGC 5195-tel való találkozása révén alakult ki. A kölcsönhatás eredményeképpen a galaxisban található gáz néhány tartományban összenyomódott, és új, fiatal csillagok képződtek.
