A díjbevétel 61 százaléka, 1,37 milliárd forint a nem életbiztosításokból származott, míg a teljes befolyt díj 39 százalékát, 870 millió forintot az életbiztosítási díjak adták.
A nem életbiztosítási díjbevétel egy év alatt 470 százalékos növekedést ért el, aminek döntő részét a tavaly indított gépjármű-biztosításokból befolyt 831 millió forint adta. A cég egy év alatt több, mint duplájára, a 2003 első negyedév végi 57 ezerről 126 ezerre növelte a kezelt biztosítási szerződéseinek számát.
Az osztrák Wiener Stadtische csoport 100 százalékos leányvállalata, az Union Biztosító vezérigazgatója, Zsoldos Miklós 2003 áprilisában jelentette be, hogy az addig döntően az életbiztosítási piacon aktív Union Biztosító kiegyensúlyozottabbá kívánja tenni portfolióját és a befolyt díjak a tervek szerint 2005-ben már felerészben a nem élet- és fele részben az életbiztosításokból származik majd.
2002-ben az 5,19 milliárd forintos díjbevétel 87 százaléka élet-, 23 százaléka nem életbiztosításokból folyt be, a 2003-ban befolyt, 5,43 milliárd forintnyi díjbevétel 71 százaléka származott az élet- és 29 százaléka a nem életbiztosításokból.
