Vasárnap véget ért a IV. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny. A rendezvényen összesen hét országból érkezett háromfős csapatok mérték össze programozói képességeiket, kitartásukat és állóképességüket.
Idén a verseny legnagyobb részét egy terepjáró virtuális környezetben való irányítása tette ki. A csapatoknak meg kellett oldani az előre generált hegyvidéki környezetben az autó navigálást a megadott pontok között, az úttartást és egyes különleges feladatok megoldásást. A csapatok videófelvételt is készítettek járművük legemlékeztesebb mutatványaiból. Ezek megtekinthetők a http://www.challenge24.org/gallery/album14 oldalon.
A második problémát, egy zenét játszó robotkar irányítását mindössze egy csapatnak sikerült megoldani.
A díjakat vasárnap osztották ki mintegy 10 000 euró értékben. Az első helyet, csakúgy mint tavaly, a Neting csapat (Blahut György, Kovács Gábor, Szabó Balázs) szerezte meg. A tavalyi második, a Trial Version (Tringel Mihály, Nagy Gáspár, Ugron Balázs) is megőrizte pozícióját. A harmadik a svéd Jon Far Bestamma (Kreitz Gunnar, Larsson Jon, Bennedich, Max) csapat lett.
