A több mint 250 dolgozót érintő intézkedésről Mogyorósi Gyula, a gyár érdekvédelmi szervezete, a MEDOSZ régióvezetője az MTI-nek pénteken elmondta: a járandóság átutalását, illetve kifizetését a Csongrád Megyei Bíróság felszámolást kimondó döntése tette lehetővé.
A felszámoló és a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ hatékony közreműködése, a bírósági felszámolás kimondása tette lehetővé, hogy a magyarországi tevékenységét befejező olasz cég hosszas huzavona után átutalta a 40 millió forintot a munka nélkül maradt dél-borsodi cipőgyár dolgozóinak bérkövetelése és végelszámolása kifizetésére – mondta.
Hozzátette, hogy a bankszámlával rendelkezők már pénteken vagy hétfőn hozzájutnak jogos követelésükhöz, a postai utalások egy héten belül érkeznek meg a dolgozókhoz.
Mivel 7 hónap telt el azóta, hogy a munkavállalók kézhez kapták felmondó levelüket, éppen ideje annak, hogy több mint két és félszáz – pénz nélkül maradt család – hozzájuthat elmaradt jogos járandóságához, hiszen többségük már hónapok óta kölcsönökből tengődött.
Helyzetüket szinte kilátástalanná tette, hogy a felszámolás kimondásáig nemcsak bérüket, végkielégítésüket, de a munkaviszony megszűnését bizonyító igazolásokat sem kapták meg, így nem kerülhettek be a munkanélküli regiszterbe, tehát elhelyezkedni sem tudtak – mondta a szakszervezeti vezető.
