A Financial Times szerda esti összefoglalója szerint a világ legnagyobb mobilgyártója elkeseredett küzdelmet folytat versenytársaival a globális piaci pozíciókért. Az utóbbi időben folyamatosan csökkenő piaci részesedését készülékei árának jelentős csökkentésével igyekszik megállítani. Bizonyos Nokia-telefonok árából az elmúlt napokban nem kevesebb, mint 25 százalékot engedtek, annak érdekében, hogy a SonyEriccson vagy a Samsung telefonjaival felvehessék a versenyt.
No comment
A Nokia egyelőre nem kommentálta a drasztikus árleszállításokra vonatkozó lapértesüléseket, de a társaság szóvivője megerősítette: „mostantól valóban agresszívebbek leszünk annak érdekében, hogy megtartsuk és megerősítsük piaci pozíciónkat”.
A drasztikus árleszállítás szinte minden Nokia-modellt érinti – írja a Financial Times –, és világszerte érvényes. A legtöbbet, akár 25 százalékot természetesen a legolcsóbb telefonoknál hajtották végre, ugyanakkor a csúcsmodelleken, mint például a nemrégiben bevezetett textilborítású 7200-as telefon árán egyelőre nem változtattak.
A kereskedők szerint egyelőre korai volna megjósolni, hogy a most elkezdett árcsökkentések milyen eredménnyel pörgetik fel az üzletet, de a társaság bizakodó. Az alsó kategóriában sokat számít az ár – vallják – így a lépésnek mindenképpen pozitív hatása lesz a bevételekre. Korántsem lesz pozitív hatása ugyanakkor a társaság profit marginjára: elemzők szerint ez akár 5 százalékponttal is csökkenhet. Persze még így is 20 százalék fölött marad (2003. negyedik negyedévében 28 százalék volt, az idei első három hónapban már csak 25,6 százalék), de mindenképpen tovább szűkíti a cég mozgásterét a további árcsökkentéseket illetően.
A mobilóriás egyébként jelenleg mintegy negyven új telefon fejlesztésén dolgozik, melyeket még az idén piacra is kíván dobni. Az új generációs készülékektől többek között az árak emelését és a profit margin visszaállítását is reméli a társaság – tudósít a Financial Times.
Katasztrofális eredmények
A most meghatározott új üzletpolitika hátterében a két hete nyilvánosságra hozott első negyedéves eredmények állnak, amelyeket az elemzők egyenesen tragikusnak tituláltak. Tény, hogy a társaság árbevétele 2 százalékkal visszaesett dacára annak, hogy a várakozások 3-7 százalékos növekedésről szóltak. A cég indoklása szerint a forgalom amiatt csökkent, hogy visszaesett az eladott készülékek száma, illetve, hogy nem tudtak elég vonzó telefonokkal előrukkolni a közép kategóriában. Az egy részvényre jutó eredmény 20 centről 17 centre csökkent. A társaság közölte azt is, hogy a második negyedévben tovább eshet az eladások volumene és a nyereség, az egy részvényre jutó profit pedig 13-15 eurócent között alakulhat az egy évvel korábbi 19 cent után. (A Reuters elemzői konszenzusa 18 centes második negyedéves profitot várt.)
A Nokia piaccsökkenésére vonatkozó elemzői félelmeket erősíti, hogy nemrégiben a Motorola, a Samsung és a Siemens is kedvező eredményekről számolt be. A mobiltelefonok új generációja, a video- és fényképezőgépes funkciók megjelenése felhajtotta a riválisok eladásait.
A Samsung közölte, hogy rekordszintű profitot ért el az első negyedévben, s piaci részesedése négy százalékponttal 14 százalékra emelkedett. A Siemens az olcsó telefonok eladásával a Nokiától hódított el új piacokat – elsősorban Kelet-Európában, Indiában és Oroszországban. A Motorola szintén jó negyedévet zárt, 25,3 millió telefont értékesített és megint csak a Nokia rovására növelte piaci részesedését. A SonyEriccson hasonló tendenciákról adott számot: 8,8 millió telefon eladásának köszönhetően 6-ról 7 százalékra növelte részesedését az év első három havában.
A Gartner Inc. felmérése szerint így a világpiacon legnagyobb finn Nokia globális részesedése az eladásokból 36,1 százalékról 34,7 százalékra csökkent. Más elemzői becslések ennél is karcsúbbra teszik a Nokia erejét, szerintük éppenhogy meghaladja a 30 százalékot.
