Belföld

Feszültséggel teli Orbán-Dávid találkozó

Egymondatos megállapodást kötött a Fidesz és az MDF a következő két évben megüresedő országgyűlési mandátumok betöltéséről - közölte a két pártelnök, Orbán Viktor és Dávid Ibolya a szerdai eszmecserét követően.

A 2002-es választási vereség után tegnap Orbán Viktor második alkalommal kapott kosarat Dávid Ibolyától. Az MDF elnöke ismét elutasította, hogy közös listán induljanak az EP-választáson.

Az egyórás találkozón mindössze egy egymondatos megállapodás született. Ennek értelmében az a párt, illetve szervezet jelölhet képviselőt a Fidesz-MDF közös listáról, amelyik addig betöltötte a parlamenti mandátumot. 


Dávid Ibolya egyébként megjegyezte: az inkorrekt lépések nem vallanak sem kereszténységre, sem demokratára. A találkozót követő sajtótájékoztatón Orbán Viktor és Dávid Ibolya mosolyogtak – és rendre ellentmondtak egymásnak – áll a Népszabadságban.

A volt miniszterelnök jobboldali egységet akar, az MDF elnöke szerint nem lehet a radikális jobboldaltól a baloldalig az erőket egyesíteni. Dávid Ibolya A stílusos férfi című könyvet, egy tulipános nyakkendőt és egy MDF-kampány-kockát vitt ajándékba Orbán Viktornak, jelezve: az MDF részéről „a kocka el van vetve” – számol be a Népszabadság.

A Magyar Nemzet kiemelte Orbán Viktor megjegyzését, miszerint, ha az MDF kerülne a mandátumok elosztásáról döntéshelyzetbe, akkor Dávid Ibolya javaslatára, annak tartalmától függetlenül, előre, látatlanban igent mond a Fidesz.

Dávid Ibolya a Magyar Nemzet szerint a megbeszélésen rosszallását fejezte ki, amiért a Fidesz felmondta azt a megállapodást, amelyet 2001 őszén kötötek a közös választási indulás ügyében. Orbán megjegyezte, már szokásosnak mondható, hogy kettük találkozóin mindig kikap az MDF elnökasszonyától, de „állja a sarat”, és mindig a józan megállapodásra törekszik.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik