Belföld

Csúszik az XP-frissítés – július előtt nem várható

Az eredetileg az első félévre tervezett második Windows XP szervizcsomag (SP2) legjobb esetben is csak júliusban kerül nyilvánosságra. A biztonságra kihegyezett nagy frissítés ugyanis egyelőre nem elégíti ki a Microsoft minőségi elvárásait, közölte szerdán a cég szóvivője.

A szoftveróriás nemrég még arról beszélt, hogy a tervek szerint halad az SP2 fejlesztése, most azonban a határidő átcsúszik „valamikor a harmadik negyedévre”, mivel még nem fejeződött be a béta tesztelés, és a Microsoft a visszajelzések alapján folytatja a szoftver módosítását.

„A végső változat akkor kerül ki, amikor az SP2 eléri azt a minőségi szintet, melyet a felhasználók elvárnak”, fogalmaz a szóvivő. A céghez közel álló források szerint a Microsoft júliusra tervezi a szervizcsomag kibocsátását. A béta verzió decemberben jött ki, amelyet a Release Candidate 1 követett márciusban, ezt pedig májusban követi a Release Candidate 2. A szóvivő elmondta, hogy eddig több mint 200 ezerszer töltötték le az SP2 tesztverzióit.

A cég a nagy frissítést többnek szánja a hibajavítások és frissítések szokásos gyűjteményénél, mert jelentős változásokat visznek be a szoftverbe, hogy javítsák a biztonságát négy területen: a hálózatvédelemben, a memóriavédelemben, az e-mail biztonságban és a böngészés biztonságában.

A Microsoft figyelmeztette a fejlesztőket, mindenképpen teszteljék az SP2-vel alkalmazásaikat, mert a biztonság érdekében olykor beáldoztak a visszamenőleges kompatibilitásból. Ha a tesztelés elmarad, a fejlesztőt az a kellemetlen meglepetés érheti, hogy szoftvere nem fut a frissített Windows gépen.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik