Belföld

Panellakások – még nem dőlnek össze

A tavalyra tervezett 25 ezer panellakás felújítási programjában mindössze a terv harmadát sikerült teljesíteni. Jó hír, hogy az előregyártott elemekből készült épületóriások még nem dőlnek össze, de a felújításra így is szükség van - írja a Népszabadság.

Pár évvel ezelőtt megkezdődött egy többmilliárdos felújítási program, de ennek keretében még csak a panelházak töredékét sikerült felújítani. Magyarországon több millió ember él panellakásokban, olyan ipari – közkeletű elnevezéssel élve: házgyári – technológiával felhúzott épületekben, amelyeknek a felújítása egyre sürgetőbb feladat. A számadatok beszédesek: Magyarországon összesen 507 ezer panellakás van – ebből 191 ezer Budapesten, 316 ezer pedig vidéken található –, de a központi költségvetésből támogatott 2003–2004-es panelfelújítási programban mindössze 25 ezer lakás felújítása szerepel, s ezeknek is csak mintegy harmadában fejeződött be a munka.

Az elmúlt napokban Nyíregyházán e tárgyban megrendezett országos konferencián Garbai László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető tanára elmondta: Magyarországon 1960-ban kezdődött az ipari technológiával gyártott panelek építése – magyarán ekkor jelentek meg az első ilyen lakótelepek –, és az akkor felhúzott épületek mára alaposan megértek a felújításra, hiszen nem rendelkeznek korszerű hőszigeteléssel vagy modern villamoshálózat-rendszerrel. Az mindenesetre jó hír, hogy – a szakemberek szerint – alaptalanok azok a félelmek, melyek szerint a legrégebben épült panelházak elavultnak tekinthető technológiájuk miatt akár össze is dőlhetnek.

Dési Albert, a gazdasági tárca szakmai főtanácsadója rámutatott: ezek az épületek 80-100 évet is kibírnak, igaz, a „szavatossági idő” lejártával – valamikor a XXI. század második felében – utódaink egyebek mellett azzal a problémával szembesülnek majd, hogy az akkorra már bontásra érett lakótelepek óriási mennyiségű betonanyagát hol helyezzék el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik