A Wizz Air diszkont (fapados) légitársaság várhatóan kedden jelenti be első járatainak indulását Budapestről. A a lengyel PAP hírügynökség már kiadta a Malév hat korábbi felső vezetője által alapított új, olcsó árakkal piacra lépő társaság közleményét. E szerint a Wizz Air első járatai június 24-én szállnak fel Ferihegyről, hét irányba: London, Barcelona, Athén, Róma, Párizs, Prága és Katowice felé.
Ferihegyről az első napi, június 24-ei indulással a cég holnapján lévő foglalási rendszer szerint például Athénba, Rómába, Prágába 990 forintért, majd másnap vissza 1990 forintért lehet repülni. Ezek az árak a repülőtéri illetéket nem tartalmazzák, az illeték általában négy és tízezer forint közötti összeg fejenként. Egy július közepi hétvégén 990 forintba kerül egy jegy Párizsba oda, a visszaútra szóló jegy pedig 10990 forint. Illetékekkel együtt így egy párizsi hétvége utazási ára 42 846 forintba kerül öszesen két főre erre a dátumra.
