E szép összeállítású, illusztrációkkal is színesített terjedelmes kötet voltaképpen egy 1974-ben 15 ezer példányban megjelent hasonló című munka átdolgozott, bővített kiadása. A recenzens tanúsíthatja a birtokában lévő korabeli példányt forgatva, hogy a jeles szerzők a „régi szép időkben” valódi sikerkönyvet írtak. Azóta már kerek harminc esztendő telt el, sok minden változott a gazdaságban, a pénzvilágban, s a változásokat követni bizony nem könnyű feladat.
A jelenlegi változatot illetően már elöljáróban is meg kell állapítanunk, hogy a szakma elismert, kitűnő szakértői valóban „mindent” tudnak a bankrendszerről, a hiteléletről, a tőzsdéről, és még sok másról is. Azonban „túl sokat”, „minden ismeretüket” kívánták belezsúfolni a könyvükbe. Emiatt valójában mintegy három önálló, s eltérő színvonalú dolgozat került egy kötetbe. Különösképpen az utolsó fejezetben az utóbbi két évtized pénzügyeiről írottak meglehetősen szárazak, érdektelenek. Leginkább valamiféle unalmas főiskolai, egyetemi jegyzetre emlékeztetnek.
Abbahagyva a fanyalgást, világosan le kell szögeznünk: A kaori kagylótól az euróig alcímű jeles munka mind a pénzügyekben járatlan, mind pedig a szakmában tájékozott olvasónak hasznos ismeretanyagot nyújt. S ami a gazdasági ismeretterjesztő munkáknál nem éppen megszokott jelenség: a számos érdekes és szellemes történet, anekdota óv meg attól, hogy a nehéz szakszövegek olvasása közben figyelmünk ellankadjon.
A szerfelett széles témaválasztékból e sorok írója e rövid ismertetésben érdeklődése – és ízlése – szerint a hazai pénztörténet néhány fontos epizódját emeli ki. Az újabb kori magyar történelem érdekes fejezete szól arról, hogyan jutottunk el az 1848–49. évi szabadságharc szép emlékű Kossuth-bankójától az önálló és immáron értékálló magyar pénzig. A Monarchia osztrák forintjától az új magyar korona kibocsátásáig vezető út sem volt éppen díszmenet. Ámde végül is 1900. január 1-jén megjött az új magyar korona. S ki gondolná: nem voltak ritkák a forgalomban a 10 és 20 koronás igazi aranyérmék sem. Igaz, azután eltűntek. Következett a papírkorona, majd a Tanácsköztársaság idején a „kékpénz”, a „fehérpénz” – és a háború következményeként az igazi csapás, az infláció, a gazdasági válság. S a mához közeledvén, nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy csupán 1924-ben alakult meg az önálló Magyar Nemzeti Bank, s ez (is) kellett ahhoz, meg a jelentős külföldi kölcsönök, hogy életbe lépjen az új pénz – nagyapáink, dédapáink fizetési eszköze, a pengő.
S noha immáron lassan a múlt ködébe vész, éppen hazánk náci elözönlésének 60. évfordulóját követően hadd emlékeztessünk arra, hogy maga a megszállás kereken 2 milliárd pengő kiadást jelentett az ország számára, amihez hozzáadódott a fizetési forgalomban keletkezett csaknem hasonló összegű, soha ki nem fizetett követelésünk. A háború során pedig a nemzeti vagyon 40 százaléka pusztult el, és nem meglepő, hogy a kifosztott országban megkezdődött a pengő értékvesztése. A háború szörnyű örökségét, így a nemzetközi gazdaságtörténet egyik legsúlyosabb inflációját a különféle próbálkozások nem tudták megállítani. A pengő boszorkánytáncának a stabilizáció, az 1946. augusztus 1-jén bevezetett új forint vetett véget. A forint az infláció folyamán kialakult legrosszabb sima pengő értékéhez viszonyítva 400 ezer quadrillió (!) pengő értékének felelt meg. Azt pedig, hogy a forint mikor fejezi be voltaképpen sikeres, ámde viszontagságos pályafutását, és mikor adja át helyét az eurónak, még talán e kitűnő könyv jól tájékozott szerzői sem tudják teljes biztonsággal megmondani.
Összegzésül: mindenki bőségesen találhat e hasznos könyvben ízes és tanulságos históriákat, meg fontos tudnivalókat az életünket átszövő és végigkísérő pénzről. Csak a királyoknál nincsen pénz, ha sétálnak – írta sok éve a halk szavú poéta, Szép Ernő. Azóta viszont már kevés a király, és ők is ritkán sétálgatnak.
Megrendelem >>
Bácskai Tamás–Huszti Ernő–Simon Péterné: A pénz 489 oldal. Yuki Stúdió, 2003. Ára: 3360 forint
