Belföld

Szórólap hullott a képviselők fejére

Fiatal békeaktivisták követelték a Parlamentben „Ki Irakból!" feliratú transzparenssel és szórólapokkal a magyar katonák hazahívását - míg a teremőrök ki nem vezették őket.

A parlament hétfői ülésén narancssárga szórólapok hulltak alá a karzatról egyenesen az MDF képviselőinek fejére. Hogy pont rájuk estek a kézzel írott „Ki Irakból!” szöveget viselő cetlik, az csak a véletlen műve – állítja az iraki magyar jelenlétet ellenző négy fős csoport egyik tagja.

Nagyon rövid történet

Egyetemisták szervezték az akciót és nem számítottak rá, hogy ilyen visszhangja lesz az általuk is szerénynek titulált megmozdulásnak. A békeharcosok látogató jeggyel jutottak be a Palrament ülésteremének karzatára. „A belépésnél egy fémdetektoron kell áthaladni, ezt kellett szem előtt tartani a szervezés során. Csak papírokat vittünk be, és egy transzparenst, amit a ruhánk alatt el tudtunk rejteni” – mondta a csoport egyik tagja.

Miután a karzatról ledobáltak néhány száz szórólapot, a tiltakozókat az őrezred tagjai pár perc alatt eltávolították az ülésteremből. Az Országház előtt összegyűlt újságíróknak az egyik aktivista azonnal beszámolt a néhány napja alakult Ahimsa szervezet rövid történetéről. Szervezetüket vasárnap hozták létre és elnevezése egy indiai kifejezés, ami erőszakmentességet jelent.

Már nem narancs a Fidesz

Közleményükben úgy fogalmaztak: követeljük az összes magyar országgyűlési képviselőtől, hogy tegyen meg mindent az Irakban tartózkodó magyar katonák hazahívásáért és a fegyveres erőszaknak köszönhetően kialakult polgárháborús helyzet békés rendezéséért. Hangsúlyozták, tiltakozásukkal az iraki háború igazságtalanságára próbálták felhívni a figyelmet.

A magát Steve-nek nevező egyik fiatal kedd reggel beszélt akciójukról a Klub Rádióban. Steve elmondta, nincs politikai jelentősége, hogy az akció színének a narancssárgát választották. „Figyelemfelkeltőek akartunk lenni, és a narancsot már amúgy sem használja a Fidesz, hanem sokkal inkább a nemzeti konzervatívabb árnyalatokra tért át” – mondta.

 A Házszabályáról

A nyilvános ülés33
41. §34 (1) Az Országgyűlés ülései a 42. § (1) … (2) A nyilvános ülésen a hallgatóság – ideértve a tömegtájékoztatási szervek képviselőit is – csak a kijelölt helyen foglalhat helyet, és a véleménynyilvánítás bármely formájától tartózkodni köteles.
(3) Az ülés rendjének megzavarása esetén az elnök a hallgatóságot vagy annak egy részét az ülésről kiutasíthatja.

Az eset kapcsán kezdeményezték a Parlamentbe való bejutás szigorítását. Szili Katalin fölkérte a parlament főtitkárát és főigazgatóját, hogy készítsenek egy olyan intézkedési tervet, amely szabályozza, és szigorítja a látogatási rendet. Jelenleg egyébként a házszabály annyit ír elő, hogy a Parlamentbe érkező civileknek tilos fényképezniük, a karzaton nem lehet hangoskodni, vagy véleményt nyilvánítani az üléstermi munkáról.

Szórnak és gyűjtenek

Kozák László alezredes, a BRFK szóvivője közölte: a négy ember ellen rendzavarás szabálysértése miatt indult eljárás. Kihallgatásuk után este nyolc óra körül szabadon engedték őket. A rendőrség szóvivője elmondta, a fiatalok szabadlábon fognak védekezni, és a bíróságnak kedden soron kívül továbbítják majd az üggyel kapcsolatos iratokat.

A rendőrök szerint a fiatalokra pénzbírság várhat szabálysértés miatt, ezt a két diákból, egy munkanélküliből és egy dolgozóból álló csoport “megpróbálja összegyűjteni”.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik