Az új szárnyban az eddig látható 124 darab 17. századi holland festmény helyett most közel kétszer annyit, 242 darabot láthat a nagyérdemű. És nem is akármilyen képeket! Ezek a festmények Hollandia “arany évszázadának” kortársai és megjelenítői. Amikor a függetlenségre szert tett kicsiny ország kereskedőivel meghódította a fél világot, otthonaiban pedig megteremtette a szigorú protestáns erkölcsiséggel párosuló kora kapitalista társadalom polgári rendjét.
És mindezeket – a szorgos művészek – meg is festették a maguk végtelenül kifinomult, aprólékosan leíró, minden részletre ügyelő stílusukban. Specialisták voltak. Volt, aki csak tengert festett, volt, aki bibliai kompozíciókat, akadt, aki csak portrékat vállalt, míg másokat csak a színes tollú madarak vagy a frissen kifogott rákok ihlették meg. A specializáció miatt sosem hibáztak. Mint megannyi vérprofi szakember – akárcsak a manufaktúráik munkásai. Talán innen ered, hogy olyan tökéletesnek tűnnek a mai néző számára. Van persze, aki gyengébben fest (különösen, ha Itáliát utánozza), de még így is lebilincselő naturalizmusuk máig ható ereje. A néző szájában összefut a nyál a friss osztriga láttán, ami négyszáz évvel ezelőtt a művész gyomrában végezte be földi pályafutását. A hollandus festőknek sikerült az, amire nem biztos, hogy ők is vágytak: az idő megállítása, kimerevítése, elraktározása az öröklét számára. Pedig csendéleteik moralizáló szimbólumai arra is figyelmeztetnek, ami nem látható: az ínycsiklandozó felszín mögött kísértő elmúlásra, hogy mindez egyszer majd elporlad, mert mindez csak a látszat, a hiúságok hiúsága.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
