Nagy-Britannia például – nem is titkoltan – 100-150 ezer roma bevándorlótól való félelmében korlátozta a munkaerő szabad áramlását – mondta Szent-Iványi István, az SZDSZ EP-listájának jelöltje egy csütörtök esti budapesti rendezvényen.
Mohácsi Viktória ugyancsak SZDSZ-es képviselőjelölt arra hívta fel a figyelmet, hogy körülbelül 8 millió roma él Európa-szerte, mégsem szerepelnek roma nyelvek az Unió hivatalos nyelvei között; van tehát még az EU-nak is tennivalója az esélyegyenlőség, az antidiszkrimináció terén.
A Nemzeti Fejlesztési Terv 7,5 milliárd Ft-ot irányzott elő 2006-ig a szegregáció leküzdésének, az integrációs folyamatnak a programjaira, s e keret kétharmada uniós forrás. Az oktatási reform keretében, új normatívák bevezetésével felszámolják az általános iskolákban az intézményen belüli szegregációt, és az úgynevezett „Tanoda-program” segítségével, a roma gyerekek felzárkóztatásával összekapcsolva a szülőket is igyekeznek bevonni a tanulási folyamatba, majd innen továbblépve a felnőttképzési rendszerbe.
