Belföld

Merényletet hiúsított meg a rendőrség

Budapesten őrizetbe vettek egy arab származású magyar állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy robbantásos merényletre készült. A rendőrség cáfolja, hogy az esetleges robbantás összefüggésben lett volna az izraeli államfő magyarországi látogatásával.

Nincs összefüggésben az izraeli államfő budapesti látogatásával az, hogy őrizetbe vettek egy arab származású magyar állampolgárt terrorfenyegetés előkészítése bűntett megalapozott gyanúja miatt – közölte Salgó László országos rendőrfőkapitány kedden, Budapesten. A tervezett merényletnek nem volt meghatározott időpontja és célszemélye sem – mondta keddi sajtótájékoztatóján Petőfi Attila, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság helyettes vezetője. 


Petőfi közölte: egy 42 éves, Budapesten élő, palesztin származású magyar állampolgárt vettek őrizetbe, aki fogorvosként dolgozik. A gyanú szerint tavaly novemberben barátaitól ajánlatot kért robbanóanyag beszerzésére, hogy “egy budapesti zsidó múzeumot robbantsanak fel”.

Korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy a rendőrség egy, esetleg három embert vett őrizetbe, akik a kedden háromnapos, hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Móse Kacav ellen készültek robbantásos merényletre. Azt viszont a rendőrség elismerte, hogy kedden Budapesten öt helyen házkutatásokat tartottak. Petőfi Attila elmondta: az ügyben érintett két szír férfi is, akik a robbanóanyagot szállíthatták volna, de más bűncselekmények miatt ők őrizetben vannak.


Négyszer változtatták meg a programot


A BBC szerint az izraeli államfő magyarországi látogatásának programját eddig négyszer változtatták meg, alighanem biztonsági okok miatt. A brit hírforrás szerint egyébként a terroristák, illetve a feltételezett merényletre készülők egy holokauszt-emlékműnél akartak robbantani. (Az MTI szerint viszont a Páva utcai, csütörtökön nyíló Holokauszt Dokumentációs Emlékközpontnál tervezték a robbantást.) A BBC azt is közölte: a magyar rendőrség több házkutatást tartott az üggyel kapcsolatban, és a tanúk kihallgatása is megkezdődött.


Mádl a Várban fogadta Kacavot


A budai Várban, ahol Mádl Ferenc államfő fogadta a vendéget, az MTI helyszínen lévő munkatársa szerint mesterlövészek álltak a volt honvédparancsnokság, illetve a királyi palota tetején. A Dísz tér sarkán, ahol a delegáció elhaladt, a lakóknak csukva kellett tartaniuk az ablakokat és informálisan már napokkal korábban arra is megkérték őket, hogy a “függöny mögül se nézelődjenek”. A lakóépületek kapujában ellenőrizték a ki- és belépőket. A környékről a gyalogosokat, köztük a sok külföldi turistát, elküldték.


Móse Kacav egy német rendszámú, feltehetően külön erre az alkalomra bérelt, páncélozott, elfüggönyözött Mercedes autóban érkezett a repülőtérről a budai Várba, a Sándor-palotához. A delegáció szabadtéren zajló ünnepélyes fogadása alatt a kormányőrség és a rendőrség autókkal “eltorlaszolta” a környéket. Az izraeli államfő háromnapos látogatása során jelentős útlezárásokra kell számítani a fővárosban. Az izraeli államfő április 14-én, szerdán Orbán Viktor volt miniszterelnökkel is találkozik.


Gyengült a forint


A forint árfolyama röviddel a hír megjelenését követően gyengülni kezdett az euróval szemben. Pénteken délután 247,70/90 forinton jegyezték az eurót, kedden délelőtt a forint 12,05 százalékon állt a sáv erős oldalán, a hír megjelenését követően azonban délután négy órára több mint egy forinttal kúszott feljebb az euró árfolyama (249,30 forinton is jegyezték az eurót, 11,69 százalékkal a sáv erős oldalán).


A portfolio.hu internetes lap szerint a forintgyengülés néhány jelentős londoni piaci szereplő forint eladásainak volt köszönhető. A forint árfolyamára kedvezőtlen hatással lehet a továbbiakban, ha a délután négy órakor tartott rendőrségi sajtótájékoztatón további rossz hírek látnak napvilágot.
 




Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.