Belföld

Tóbiás elnézést kért, Kovács az Indexet vádolja – vita a Csapatjátékról

Mindent egy lapra tesz fel a szocialista párt, és áprilisban offenzívát indít hívei visszaszerzésére – írta az Index. Az internetes hírportál tudósítója bejutott arra a zárt értekezletre, amit Ron Werber kampánytanácsadó tartott a párt székházában a Csapatjáték nevű, mintegy százötven tagú kampánycsapatnak.

A rendezvényen egy ideig jelen volt Kovács László pártelnök is, aki az Index beszámolója szerint az uniós kampány fontosságára való tekintettel „a kormányülésről kéredzkedett el”.

A Népszabadság szerint még Ron Werber irányításával kezdték felkészíteni azokat az ifjú szocialistákat, akik a párt kampányát szervezik majd a választókörzetekben. Miután télen a MeH egy konkurens amerikai pr-céggel kötött szerződést az európai parlamenti választásokra, Werber megsértődött, a Csapatjáték névre keresztelt gárdának pedig felmondtak. Márciusban aztán Werber visszajött.

A zárszó az Index szerint Tóbiás József pártigazgatóé volt: „Ne legyünk szemérmesek abban, hogyan juttassuk el az üzeneteket a polgárokhoz. Ezen a meccsen fair play-díjat nem osztanak. Nem érdekelnek az etikai és a választási kódexek, de az ellenfél egyéni szabadságjogait tiszteljük” – mondta.

Kovács László pártelnök a Népszabadság kérdésére elmondta: valamennyi párt szokott tartani fölkészítést a kampányvezetőinek. Erre – tette hozzá – az Index inkognitóban beküldte az egyik munkatársát, aki feltehetően hangfelvételt készített. Ezt az eljárást Kovács a sajtóetikával ellentétesnek tartja. Kiváltképp úgy, hogy az Index tendenciózusan, összefüggéseikből kiragadva idéz mondatokat, amelyek így félreértelmezésre is módot adnak. A pártelnök közölte: összességében megfelel a valóságnak az, ami az Indexen a kampányfelkészítőről olvasható, „de nem minden dolog hangzott el, amit az internetes újság állít”.

“Elnézést kérek azoktól, akiknek sértő lehet mindaz, amit az én nevemben idéztek” – nyilatkozta a Népszabadságnak Tóbiás József. Rögtön hozzátette azonban, hogy ez nem vonatkozik a Fidesz vezetőire. Tóbiás kijelentette: „az a társaság, amely vezeti a Fideszt, évek óta a legsötétebb pr-módszereket alkalmazza politikai ellenfelei lejáratására, ráadásul hazug propagandájukkal idős embereket fenyegettek, az Országházban lehazaárulózták az MSZP-t, 2002-ben az összes létező választási etikai szabályt áthágták. Azt hiszik rólunk, hogy feledékenyek vagyunk, s meg lehet téveszteni az embereket az Orbán Viktor-i puha beszéd taktikájával. Amit elmondtam a zártkörű tanácskozáson, az a 2002-es kampányban a Fidesz által elkövetett jogsértésekre vonatkozott. Nem is kívánok erről többet nyilatkozni” – mondta Tóbiás, hozzátéve, hogy ha majd a sajtó Kövér Lászlót is szembesíti gyűlöletkeltő szavaival, ő is szívesen beszél majd arról, hogy miről folyt szó a zártkörű tanácskozáson.

Uj Péter, az Index főszerkesztője nem érti Kovács sajtóetikai kifogásait, mivel – mint mondta – az egyik meghívott vitte be munkatársukat az eseményre, ott pedig senki nem kérdezte tőle, hogy honnan jött. Mészáros Zsófia, az Index politika rovatának vezetője az MTI-nek kijelentette: minden elhangzott, amit a cikkben megírtak, és ezt bizonyítani is tudják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik