Nincs szebb, mint egy szépen barrikolt vörösbor. Talán csak egy valami szebb nála, egy szép nem barrrikolt.
Szekszárdi Merlot 2001, Vida Péter
A visszafogott barrikolás mélységet, bársonyos tónust és erőt ad, és sajátos (vaníliás-szegfűs) illatot-zamatot kölcsönöz a benne érő, netán benne is erjedő bornak. Illatot is, ez fontos, mert a forróbb égöveken, amelyeket a kékszőlő jobban szeret, a hőségben elillannak-elégnek a virágos-gyümölcsös illatok. (Az illékony kötések és a savak nem szenvedhetik a hőséget). Ezt remekül lehet pótolni a szép fa adta illatokkal. A barrikolás is francia paradigma, elárasztotta a világot, ezért az ember mindig örvend, ha figyelemreméltó vöröset talál, amelyben nem érezni az égetett tölgyhordó érintését. A cicoma is jó dolog, de érdekes tud lenni egy cicomátlan nő (férfi) is.
Most jön az a fordulat, hogy ilyen e heti borunk is, a szenvedélyes szekszárdi borász szép Merlot-ja. A bordeaux-i Merlot otthonára talált itt, e szédületes, napfényes bortájon, ahol ritkák a Merlot által nem kedvelt fagyok. A barrik-bajnok Vida Péternek (úgy tíz termő hektár, tiszta képletek, elhivatott enthuziazmus, pincéje a Napfény utcában) ez a nem túl bonyolult bora telt és kerek, zamatos és fanyar, gyümölcsös és koncentrált, a szép szőlőtannin összehúzza az ember csőrét, az egész tényleg szilvás benyomást kelt, kerekséget és kékséget sugall, kacsa és mája, libacomb, májpástétom, marhafilé, ilyesmik.
