Belföld

55 millióra büntették az Invitelt

18 millió forint többletbevételre tett szert az Invitel Rt. egy akciója során, ezt a versenyhivatal 55 millió forinttal büntette.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 55 millió forintos bírságot szabott ki az Invitel Távközlési Szolgáltató Rt-re. (korábbi nevén Vivendi Telecom Hungary Rt.), a cég ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt indított versenyfelügyeleti eljárásban – közölte a GVH.

A GVH Versenytanácsa a 2004. március 11-én megtartott tárgyaláson megállapította, hogy az Invitel a 2003. július 19. és 2003. augusztus 31. közötti időszakban zajló akciója során az előfizetők által a hétvégenként és augusztus 20-án kezdeményezett, a primer körzeten belülre irányuló helyi és helyközi hívásokért – azok hosszától függetlenül – egységesen bruttó 45 forintot számított fel.

Amennyiben az előfizető nem kívánt élni az akciós feltételekkel, a hétvégi akciós irányokba kezdeményezett hívásai előtt a 1767-es előhívószámot kellett tárcsáznia. Ebben az esetben a hívás díja a normál – az előfizető korábban választott díjcsomagja szerinti – díjszabás alapján került számlázásra.

A Versenytanács ezzel kapcsolatban megállapította, hogy a cég széles körű kampánya ellenére az előfizetők túlnyomó többsége, korábbi hívásszokásainak megfelelően viselkedve automatikusan nem tárcsázta az előhívószámot, holott nem kívánt élni az akció által kínált átalánydíjjal, hiszen a beszélgetések tényleges hossza számottevően rövidebb volt annál, amely mellett az előfizetőnek megérte volna az átalánydíj használata.

A 45 forintban megállapított átalánydíj az Invitelnek 18 millió forint többletbevételt eredményezett ahhoz az állapothoz képest, amelyben az előfizetőknek az ezen időszak során lebonyolított hívásaikért a szerződésük szerinti díjcsomag alapján számlázott volna.

A Versenytanács a bírság összegének megállapításánál alkalmazta a bírság megállapítása antitröszt ügyekben című, a GVH elnöke és a VT elnöke által megfogalmazott bírságkiszabási elvet, amely szerint ha egy jogsértéssel kapcsolatba hozható gazdasági előny számszerűsíthető, a bírság összegét a jogtalan előny háromszorosában kell meghatározni – közölte a hivatal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik