Belföld

Jegelik Medgyessy javaslatait

A négypárti „egymás mellett elbeszélés" után a Fidesz és az MDF az európai parlamenti választásokig befagyasztotta az egyeztetést a kisebb parlamentről és a közvetlen államfőválasztásról - számol be a Népszabadság.

Az egymás mellett elbeszélés magasiskolájaként jellemezte az Országgyűlés elnöke a megbeszélést, amelyet tegnap folytattak a parlamenti pártok Medgyessy Péter két javaslatáról, a kisebb parlamentről és a köztársasági elnök nép általi választásáról.

Szili Katalin a találkozó után sajátságos álláspontnak nevezte az ellenzéki pártok véleményét: a Fidesz ugyanis azt javasolta, hogy június 13-ig, az európai parlamenti választásokig ne folytassanak tárgyalásokat a miniszterelnök felvetéseiről, az MDF pedig csak Magyarország EU-csatlakozása, május elseje után tartja indokoltnak a négypárti konzultációt az ügyben.

A házelnök szerint azért sem helyes az ellenzék magatartása, mert 2004 fordulópont lesz Magyarország életében, s szerinte ez az a kegyelmi időszak, amely a felelős politikusokat arra kell késztesse, hogy finomítsák a demokratikus intézményrendszert.

Különösen a Fidesz álláspontja ellentmondásos, hiszen éppen a nagyobbik ellenzéki párt képviselői nyújtottak be hétfőn javaslatot a T. Háznak az Országgyűlés létszámának csökkentéséről – mondta Szili Katalin. Végül felvetette: rendkívül tanulságos lenne nyilvánosságra hozni a tegnapi megbeszélés jegyzőkönyvét. A Népszabadság információi szerint Áder János, egyebek mellett a Fidesz részéről azzal érvelt, hogy idő előtti most tárgyalni, hiszen könnyen lehet, hogy június 13. után már nem Medgyessy Péter lesz a miniszterelnök.


Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.