Belföld

Folytatódó korrekció a BÉT-en

A kedden megindult negatív korrekció folytatódására számítanak szerdán szakértők a BÉT-en.

Bónis Miklós, az Inter-Európa Bank elemzője szerint az amerikai tőzsdeindexek negatív zárása után az európai piacokon is enyhe korrekció várható, így a magyar börzén is folytatódik a gyengülés.

A BUX-kosár összetételének áprilistól érvényes változásával kapcsolatban elmondta: a kosárból kikerülő részvényeket – Antenna, Rába, Synergon – negatívan érintheti a hír, hiszen a BUX-ot benchmarknak tekintő alapok figyelméből is kieshetnek ezek a papírok. A Fotexnek és FHB-nak viszont kedvezhet a kosárba kerülés híre.

Szatmári Tamás, a Takarékbank üzletkötője szintén a korrekció folytatódására számít, mintegy 50-100 pont között index csökkenést valószínűsít. Ez alól véleménye szerint kivétel lehet a Mol, amely kedden a legnagyobb veszteséget szenvedte el. A BUX kedden 220,42 pontos csökkenéssel, 10.740,94 ponton zárt, az előző napi záró értékhez képest ez 2,01 százalékos gyengülés.

A részvénypiac forgalma továbbra is magas, 12,18 milliárd forint volt. A vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Matáv 1,55 százalékkal 887, a Mol 2,90 százalékkal 6875, az OTP 2,54 százalékkal 3.489, a Richter 0,71 százalékkal 25715 forintra csökkent.


Lefelé indult London és Frankfurt


A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 részvényindex szerdán 16,60 pontos veszteséggel kezdett, és rövidesen 17,00 pont veszteségben járt. Kedden 11,80 pontos, azaz 0,26 százalékos visszaeséssel 4542,00 ponton végzett.


A frankfurti értéktőzsde irányadó mutatója, a DAX-30 részvényindex 22,04 pontos veszteséggel indult szerdán, és néhány perc múlva 31,64 pont volt a vesztesége. Kedden 58,44 pontos, azaz 1,4 százalékos visszaeséssel 4087,55 ponton zárt. 

Szerdán tőzsdenyitáskor az euró 1,2271 dollár volt középárfolyamon a londoni bankközi devizapiacon, 0,0055 dollárral kevesebb a keddi későinél. 

Szerdán tőzsdenyitáskor az arany unciánként (31,1035 gramm) 400,20 dollár volt Londonban azonnali szállításra, 2,0 dollárral kevesebb a keddi későinél.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik