Belföld

150 milliárdos fejlesztést tervez a Mol a gázüzletágban

Veszélybe kerülhet a gázellátás biztonsága, ha nem indul intenzív beruházási program 2004-ben - mondta Horváth J. Ferenc, a Magyar Energia Hivatal (MEH) elnöke az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága energetikai albizottságának ülésén.

A MEH elnöke szerdán hangsúlyozta: már az idén is lehettek volna ellátási gondok, ha a tavalyihoz hasonló hideg tél lett volna. Hozzátette: 2002-2003 telén a napi csúcsfogyasztás 86 millió köbméter volt úgy, hogy azokat a fogyasztókat kikapcsolták a rendszerből, akikkel erre szerződése volt a Molnak.

Horváth J. Ferenc közölte: ezen a télen sokkal kevesebbszer kellett fogyasztókat kikapcsolni a rendszerből, és kevésbé volt hideg a tél, ennek ellenére a fogyasztás várhatóan a tavalyi szinten alakul. Horváth szerint 2010-ig napi 100 millió köbméteres fogyasztásra is fel kell készülnie a Molnak.

Mosonyi György, a Mol Rt. vezérigazgatója elmondta: az elkövetkező öt évben 150 milliárd forintot fordítanak a gázeszközök fejlesztésére, illetve karbantartására. Mint mondta, a Mol már idén elkezdte a zsanai tározó teljesítmény kapacitásának növelését napi 3 millió köbméterrel. A 6 milliárd forintos beruházás eredményeként már 2005 telére a jelenlegi 96,2 millió köbméteres napi szállító kapacitás 99 millió köbméterre nő. Ez pedig a jelenlegi igények alapján elegendő lesz az elkövetkezendő három-négy évben, tette hozzá.

Mosonyi György elmondta: a fejlesztéseknél a legnagyobb probléma az, hogy az előre bejelentett gázigények nem kötelező érvényűek, így semmilyen hátrányt nem szenved az, aki később eltér attól. Hozzátette, ezért csak az energiahivatallal közösen eltervezett beruházások jelentenek a cég számára biztos megtérülést. Horváth J. Ferenc elmondta: meglátásuk szerint a Mol által benyújtott ötéves program első két évében nem lesz elég intenzív a fejlesztés. Az elnök kilátásba helyezte azt is: ha a Mol nem gyorsítja fel beruházási tevékenységét, akkor a MEH akár pályázatot is kiírhat kapacitásnövelő beruházásokra.

Mosonyi közölte: a Mol szerint az elkövetkezendő években lesz elegendő fizikai kapacitás, így van idő átgondolni a jelenlegi kettő mellett egy újabb importvezeték kiépítését, aminek a beruházási költsége 20-30 milliárd forint. A Mol január elsejével három önálló, a Mol 100 százalékos tulajdonában lévő leányvállalatba szervezte a gáztárolást, szállítást és kereskedelmet. A A társaság február 13-ai bejelentése szerint a Mol a három kiszervezett gáztársaság (Földgáztároló Rt, Földgázszállító Rt, Földgázellátó Rt) esetleges részbeni értékesítésével és partnerbevonásával kapcsolatban ajánlatokat kér nemzetközi gázipari cégektől.

A folyamat során a Mol tanácsadója a JP Morgan. A Mol földgázkitermeléshez kapcsolódó eszközei nem részei a folyamatnak, azaz nem eladóak.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik