Belföld

Draskovics: heteken belül Mol-részvény hazai kisbefektetőknek

A következő hetekben hazai kisbefektetőknek mintegy 500 ezer darab Mol-részvényt ajánl fel az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt., miután már értékesítettek az állami tulajdonból mintegy 75-77 milliárd forintnak megfelelő tulajdoni hányadot - mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter a Magyar Televízió Napkelte című műsorában szerdán.

Draskovics Tibor szerint a folyó fizetési mérleg múlt évi, a vártnál kisebb deficitje annak tudható be, hogy az év közepén már érezhetővé vált a gazdaságpolitikai fordulat hatása, ettől kezdve az export növekedése meghaladta az importét.

Az idei inflációról elmondta: a pénzromlás az előzetesen várt szerint alakul, az év elején az adóváltozások miatt a havi ütem magasabb lesz, majd az év közepétől csökkenni fog.

Hangoztatta: a Postabank eladásából, valamint a Mol részvénycsomag eddigi értékesítéséből befolyt összegeket a Kincstári Egységes Számlára utalták, ennyivel kevesebb hitelt kell felvennie az államnak az adósságok rendezésére.

Megerősítette, hogy a költségvetési takarékossági csomagot első változatban szerdán tárgyalja a kormány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik