Belföld

Nem az M5-ösre költötték a Postabank-pénzt

Az MSZP választmányi elnöke ma reggel egy televíziós műsorban közölte: tudomása szerint a Postabank privatizációjából befolyt pénzt nem az M5-ös autópálya kivásárlására, hanem megtakarításokra fordította az állam.

“A megtakarítások szükségessége nyomán más helyre kellett tenni azt a pénzt, amit a Postabank privatizációjából be tudtunk venni” – válaszolta a Magyar Televízió Napkelte című műsorában Jánosi György arra a kérdésre, hogy a kormány miért nem a Postabank privatizációjából befolyt pénzt fordította az M5-ös megvásárlására, ahogy azt korábban a kormányfő kilátásba helyezte.

A szocialista politikus azt is közölte: “úgy gondolom, hogy ezt a kormány is elmondta”. Jánosi György szerint az M5-ös autópálya matricássá tételével a Medgyessy-kormány a Boross-kormány politikai hibáját orvosolta.

“Egy súlyos politikai hibát kellett korrigálnia a Medgyessy-kormánynak, azt, amit 1994 tavaszán még a Boross-kormány és Schamschula György (a közlekedési tárca akkori vezetője) követett el. Az ő döntésük nyomán került ki az állami látókörből az M5-ös autópálya” – mondta.

Jánosi György szerint a kormány által megtalált megoldás “kellő garanciát és biztosítékot jelent arra, hogy valóban matricás legyen az autópálya”. “Ebben lehetett megállapodni velük (az AKA Rt.-vel), én azt gondolom, hogy ez kölcsönösen jó konstrukció” – tette hozzá az MSZP választmányának elnöke.

Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszterként február 3-án egy budapesti tájékoztatón az M5-ös autópálya, akkor még tervezett, kivásárlásával kapcsolatban elmondta: olyan megoldás körvonalazódik, amely nem növeli a költségvetés kiadásait.

Kérdésre válaszolva hozzátette: a Postabank eladásából befolyt több mint 101 milliárd forint a kincstári egységes számlán van. A nemzetközi előírások ugyanis tiltják az egyszeri rendkívüli bevételek felhasználását folyó kiadások finanszírozására.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik