Belföld

Hat százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak decemberig

Az ipari termelői árak 2003 decemberében 6,2 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, míg novemberhez képest 0,1 százalékkal mérséklődtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Az ipari termelői árak 2003-ban 2,4 százalékkal nőttek a 2002. évihez képest. A közlemény szerint tavaly az ipar belföldi értékesítési árai 5 százalékkal, az exportárak 0,3 százalékkal nőttek. Az ipari termelői árak 2002-ben 1,8 százalékkal mérséklődtek a 2001. évihez képest. Tavaly decemberben 12 hónap alatt az ipari termékek belföldi ára 7,6 százalékkal, a forintban számba vett kiviteli árak 5,2 százalékkal emelkedtek.


Az éves árnövekedést a belföldi értékesítések oldaláról döntően a hatósági energiaárak és a vegyipari termékek árának emelkedése okozta. A kivitelben a legnagyobb súlyt képviselő gépipari ágazatok kissé csökkenő, illetve a vegyipari és az élelmiszer-ipari termékek 2,8-3,5 százalékkal növekvő árai kiegyenlítették egymást. A belföldi értékesítésen belül a legnagyobb árnövekedés a villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátásban, a legkisebb a gumi- és műanyag termékek gyártásában volt.


Az energiaágazaton belül a 12 havi árnövekedés 8-21 százalék között alakult, legerőteljesebben a gázgyártás és -elosztás, legkisebb mértékben a víztermelés árai növekedtek. Az élelmiszer, ital és dohány gyártásában 6,4 százalékkal nőttek az árak 2002 decemberéhez viszonyítva. Csökkentek az árak 1,2 százalékkal a növényi, állati olaj gyártása és húsfeldolgozás alágazatokban, a legmagasabb árnövekedést pedig a malomipari termékek, keményítő alágazatban mértek. Jelentősen, átlagosan 5,2 százalékkal emelkedtek a vegyipari árak is, ezen belül átlag feletti volt, és elérte a 10 százalékot a vegyi anyagok és termékek árnövekedése.


A legnagyobb árváltozást a gyógyszergyártás, a legkisebbet a tisztítószer, testápolási cikk képviseli. Tizenkét hónap alatt valamennyi feldolgozóipari ágazatban nőttek a forintban mért kiviteli árak. A kivitel kétharmadát adó gépipari ágazatokban átlagosan 3,7 százalékos árnövekedést regisztráltak. A legkevésbé, 1,1 százalékkal a villamos gép, műszer, a legerőteljesebben, 8,3 százalékkal a gépi berendezések exportárai emelkedtek. A legnagyobb, 0,5 százalékos árnövekedés a tovább-felhasználásra termelő ágazatokban volt, míg az energiatermelő ágazatokban 0,8 százalékos áresés következett be. Decemberben 12 hónapos összehasonlításban valamennyi csoportban nőttek az árak, 3,3-13,8 százalék között. A két szélső érték a tartós fogyasztási cikkeket előállító, továbbá az összes energiatermelő ágazatcsoporthoz tartozik. Tavaly az előző évhez képest legkevésbé, 2,7 százalékkal a beruházási javak árai nőttek, a legmagasabb, 9,3 százalékos árnövekedés az energiatermelő ágazatokban alakult ki.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik