Belföld

Sanofi-Aventis: gyógyszeripari óriás születik

A francia Sanofi-Synthelabo gyógyszergyár 2003-as bevételeinek a vártnál nagyobb, 8,1 százalékos emelkedéséről számolt be, ám ezt a hírt háttérbe szorította, hogy megújultak azok a híresztelések, amelyek szerint egyesülést tervez az Aventisszel.

A Handelsblatt értesülései szerint hamarosan bejelentik a 100 milliárd dolláros francia gyógyszergyártó óriást létrehozó egyesülést; már a híresztelés is több mint három százalékkal emelte meg mindkét társaság tőzsdei árfolyamát. Az egyesült társaság a világ második legnagyobb gyógyszergyártója címért versenyezne a brit GlaxoSmithKline-nal. Az Aventis egyelőre cáfolta a hírt, a Sanofi egyelőre megtagadta a nyilatkozatot. A múlt héten mindkét cég azt állította, nem folytattak egyesülési tárgyalásokat, bár a Sanofi akkor is kijelentette, hogy közép- és hosszú távú tervei között szerepelnek hasonló tranzakciók. A Handelsblatt szerint a tárgyalások már előrehaladott állapotban vannak, és az „egyenlők egyesülése” egy 86 milliárd euró piaci értékű vállalatot hoz majd létre; ennek bejelentése akár már a jövő héten várható.


A mai kereskedésben a Sanofi árfolyama 4,33 százalékkal 62,60 euróra, az Aventisé 4,65 százalékkal 56,30 euróra emelkedett. A Sanofi január 1. óta 4,86 százalékkal, egy évvel korábbi árához képest 22,87 százalékkal drágult; az Aventis többlete idén 7,44 százalék, egy év alatt pedig 10,50 százalék volt. A Sanofi közleményben jelentette be, hogy 2003-as bevétele 8,048 milliárd eurót tett ki – 2002-es bevétele 7,448 milliárd euró volt. Az emelkedést főként négy leginkább keresett gyógyszere jó teljesítményének, illetve az amerikai kereslet megerősödésének köszönhette. Az elemzők előzetes számításai 8,03 milliárd euró bevételt valószínűsítettek. Összehasonlítható bázison – kiszűrve a torzító hatásokat, az árfolyamváltozásokat, cégeladásokat, – vásárlásokat – a bevétel 15,6 százalékkal nőtt; kissé jobban, mint a társaság által célként kitűzött 15 százalék.


Az árfolyamhatások, főként a dollár gyengülése, valamint a latin-amerikai és ázsiai devizák árfolyamának hullámzása mintegy 7,2 százalékkal csökkentette a cég éves bevételét. Az év második felének teljesítménye – a kedvezőtlen árfolyamhatások ellenére is – erősíti a 2003-ra vonatkozó eredményvárakozásokat. A Sanofi számításai szerint egy részvényre jutó 2003-as eredménye (EPS) – a rendkívüli tételek számításba vétele és az arculatérték-leírás előtt – 20 százalék közelében alakul majd.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik