Belföld

Magasabb diákhitelkamat, új törvényjavaslat

A Diákhitel Központ Rt. igazgatósága csütörtökön úgy döntött, hogy a diákhitel kamata a 2003/2004-es tanév második félévére 11,95 százalék lesz a korábbi 9,92 helyett. A Fidesz ezzel egy időben bejelentette: törvényjavaslatot nyújt be a rendszer hosszú távú működésének biztosítása érdekében.

A döntés hátteréről Csillag Tamás vezérigazgató csütörtöki budapesti tájékoztatóján elmondta: a korábbi 9,92 százalékos kamatról a 2,03 százalékpontos kamatemelkedés nem jelent azonnali többletkiadást a diákhitelt felvevő hallgatók számára. A diákhitel kamatát döntően a tőkepiacról bevont források költségei határozzák meg.

Csillag Tamás emlékeztetett arra, hogy az előző fél évben a Magyar Nemzeti Bank felemelte jegybanki alapkamatát 3 százalékponttal, így a 12,5 százalékos jegybanki alapkamat megnövelte a diákhitel forrásköltségeit. A havi törlesztő részletek változatlanok maradnak, kizárólag a törlesztési idő lesz hosszabb, átlagosan 10 évenként 4 hónappal. A felvehető hitelösszegek nem változtak, azaz továbbra is 10-15-21, illetve 25 ezer forint.


A Fidesz ugyancsak csütörtökön bejelentette: törvényjavaslatot nyújt be, amelynek elfogadása biztosítaná a diákhitel-rendszer hosszú távú működését, és csökkentené a hitellel rendelkezők terheit. Pokorni Zoltán és Tállai András sajtótájékoztatóján elmondta: a törvényjavaslat, amely január elsejétől visszamenőleges hatállyal lépne életbe, a személyi jövedelemadóról és a társasági adóról szóló törvényt módosítaná.


A javaslat szerint a munkáltató vállalná a diákhitel előtörlesztését munkavállalója helyett, és ezt az összeget nem terhelnék adók, illetve járulékok. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, ez egyfajta utólagos tanulmányi szerződésként is felfogható munkavállaló és munkaadó között.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik