Belföld

Újabb házkutatások a Parmalat-ügyben

Parmalat-dokumentumokat keresve az olasz pénzügyőrség nyomozói két milánói banknál - a Morgan Stanley és az egyik legnagyobb olaszpénzintézet, a Nextra - képviseletein is házkutatásokat tartottak.

A Morgan Stanley tevékenyen közreműködött a tavaly decemberben összeomlott olasz tejipari óriás értékpapírjainak kihelyezéseinél, s jelentős viszontüzleteket kötött az olasz Intesa bankcsoporthoz tartozó Nextrával.

Korábban a Bank of America milánói képviseleténél is foglaltak le iratokat, s az amerikai nagybank volt olaszországi vezérképviselője ellen is eljárás folyik. A Parmalat-botrányt igazából a Bank of America robbantotta ki decemberben, amikor cáfolta, hogy az olasz cégnek közel négymilliárd dolláros aktívuma lenne az egyik nála vezetett számlán.

Az olasz hatóságok megpróbálnak nyomára jutni a csaknem 13 milliárd eurónyi hiánynak, amelyeknek egy részét – feltételezések szerint – latin-amerikai számlákon helyezték el. Adócsalás és mérleghamisítás, valamint más bűncselekmények vádjával eddig 11 embert helyeztek letartóztatásba, a cég alapítóját, főrészvényesét és volt elnök-vezérigazgatóját, Calisto Tanzit és pénzügyi jobbkezét, Fausto Tonnát. Még vagy tucatnyi ember egyelőre szabadlábon védekezhet, köztük a Tanzi család tagjai is, akik részt vettek az óriáscég vállalatainak vezetésében.

Tanzi és Tonna korábban azzal vádolták meg a milánói Nextra bankot, hogy tavaly nyáron 300 millió euró értékben jegyzett Parmalat-kötvényt, de azonnal visszavásároltatta azt a céggel, tudva annak szorult helyzetéről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik