Igor Golikov írta ugyanis alá azt a múlt év végi levelet, amelyben a tárca vezetősége azzal vádolta meg a Jukoszt, hogy 1998-2003 között több mint 150 milliárd rubellel kevesebb adót fizetett a kelleténél – közölte Alekszandr Sadrin Jukosz-szóvivő szerda este Moszkvában.
A Jukosznak december 29-én megküldött vizsgálati jelentésben az orosz hatóságok első ízben vádolták közvetlenül a céget törvénysértéssel (vezetőinek üldözése után). A Jukosz rámutatott, hogy a jelentés tartalmát előre kiszivárogtatták a sajtónak, ami jócskán lenyomta részvényeinek árfolyamát.
Az olajcég a múlt héten levélben tiltakozott a jelentés ellen a tárcánál, amelyben cáfolta, hogy törvénytelen sémákat használt volna adóterhei csökkentésére és kilátásba helyezte: az adófizetéssel kapcsolatos bizonylatokat bíróság előtt védi meg.
Sadrin egyébként felelőtlennek minősítette a Kreml gazdasági igazgatósága vezetőjének azt a megjegyzését, hogy a Jukosz átláthatósága mítosz. Anton Danyilov-Danyiljan úgy vélte, hogy a cégnél sok minden átláthatatlan nemcsak az állam, hanem a kisebbségi részvényesek számára is. Az orosz vállalatoknak ez az átláthatatlansága gátolta a természeti kincsek kitermelésének differenciált megadóztatását – tette hozzá.
A Vedomosztyi című üzleti lap csütörtöki számában olyan értesülést közölt, amely szerint a Jukosz főrészvényeseinek (jelesül a Menatep csoportnak) már kifizetett egymilliárd dollárnyi esedékes osztalékot, míg az aggódó kisebbségi részvényesek még nem kapták meg részüket.
