Belföld

Három pályázó maradt az Unipetrolra – köztük van a Mol

A cseh kormányzat szerdán háromra csökkentette olajvegyészeti vállalata, az Unipetrol 63 százalékáért versenyzők sorát, köztük van a MOL Rt., s a lengyel PKN Orlen és a brit-holland RoyalDutch/Shell a másik két lehetséges vevő.

A három versenyző számára a prágai kormány a végső ajánlatadás határidejét egy hónappal kitolva április 30-ban adta meg. A kormány illetékese stratégiai okokkal indokolta a lista szűkítését, tekintettel a cseh vállalat „jövőben érdekére és fejlődésére”. A múlt hét csütörtökén a cseh kormány vagyonalapja már hétről hatra szűkítette az Unipetrol részesedésére pályázók körét. Az ügynökség nem közölte, mely hat pályázó maradt versenyben.


A sajtó szerint az orosz Tatnyeft olajtársaság, a cseh-szlovák Penta pénzügyi csoport, valamint a kazah KazMunaiGaz gáz- és olajipari társaság esett ki most a pályázók csoportjából. A PKN Orlen 10 milliárd korona körüli induló vételi ajánlatot tett, közölte egy a vállalati körökhöz közel álló forrás szerdán a Reuters hírügynökséggel. Az ajánlatot egyedül tette, jóllehet nemrég együttműködési megállapodást kötött az Unipetrol pályázat kapcsán az amerikai ConocoPhilips olajtársasággal – teszi hozzá a hírügynökség.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik