Belföld

Reményfutam – egymillióért bárki felkerülhet Baumgartner autójára

Váratlan fordulatot vett a hétvégén a Baumgartner-ügy. Miután a korábbi támogató Mol visszalépett, két nap alatt közadakozásból összejött 120 millió forint a hiányzó 380 millióból.

A reformkor szellemét idézi a Forma-1-es indulásra esélyes Baumgartner Zsolt körül kialakult hangulat. Azt követően, hogy múlt pénteken már úgy tűnt, a Mol teljesíthetetlen feltételei miatt füstbe ment a terv, megmozdult az ország. Alig két nap alatt közadakozásból összejött 120 millió forint. Jellemző, hogy voltak olyanok, akik néhány ezer forintot ajánlottak.


Karácsonyi ajándék Állam bácsitól


Mint arról korábban már beszámoltunk, Baumgartner Zsolt Forma-1-es szereplése tavaly év vége óta csak a szponzoráción múlik. Karácsony előtt az olyan nagy támogatók, mint a Mol és a CIB, felajánlották a rajthoz szükséges 8 millió dollár felét. Darab ideig úgy tűnt, ezzel vége is a történetnek. Ekkor lépett a sportminiszter, s a költségvetés tartalékkeretéből meghitelezte a hiányzó 4 millió dollárt. Azzal a feltétellel, hogy az állami pénz csak akkor jár, ha a szponzorok is tartják magukat a vállalásukhoz. A hitel fedezetéül egyébként a Baumgartner család vállalkozása, illetve vagyona szolgált.


Horvátországban sarokba szorították a Molt


Az idei év elején azonban a Mol, mely eredetileg 380 millió forintot ajánlott, bejelentette, hogy felülvizsgálja Baumgartner szponzorálását. A Mol arra hivatkozott, hogy amikor a felajánlását tette, még a Jordanm csapatról volt szó, a szerződést mégis a Minardi istállóval írták alá. Az ügy hátterében valószínűleg mégsem ez áll. Sokkal inkább arról van szó, hogy a horvát választásokon bukott az a koalíció, melynek országlása idején az olajcég megszerezte a horvát kőolajipar zászlóshajójának egynegyedét. Az új zágrábi kabinet a Mol tulajdonszerzésének felülvizsgálatával fenyegette meg a magyar céget. Ezt a támadást ugyan egy merész húzással kivédte a Mol-menedzsment: a Horvát Labdarúgó Szövetség főszponzora lett. Úgy tűnik azonban, hogy kiköltekezte magát, mert Baumgartnernek már csak 60 millió forintot tudott volna teljesíthető feltételekkel felajánlani.


Emelt díjas telefonvonalon is lehet támogatni


A legfrissebb hírek szerint Baumgartner menedzsmentje újabb lendületet kapott a hétvégi felajánlásoktól. Jelenleg is tárgyalnak több céggel. Emellett a Matáv még a mai napon üzembe helyez egy emelt díjas vonalat, hogy közvetlenül is támogatni lehessen az autóversenyzőt. Azt is felajánlották továbbá, hogy ha összejön a pénz, akkor az egymillió forintnál többet ajánlók neve felkerül az autóra. Természetesen közölték: amennyiben a Minardival mégsem jön össze a szerződés, a támogatók pénzét visszafizetik.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik