Belföld

Fegyelmezettebben adóznak az orosz olajcégek

Az orosz kormány fellépése az adóelkerülés, illetve -csökkentés ellen, úgy tűnik meghozza a kívánt eredményt: az olajcégek beállnak a sorba, és a törvény adta adózási kiskapukat már nem használják ki úgy, mint a Jukosz-ügy előtt.

A Lukoil – a nagyságra második orosz olajcég a Jukosz után – a héten jelentette be, hogy felhagy az úgynevezett „adóoptimalizálási” módszerek mindennemű használatával. Néhány hónapja pénzügyi elemzők még dicsérték az orosz cégek leleményességét, adószámláik alacsonyan tartása miatt, ma pedig azt a céget, amely az adóellenőr – akár törvényes – kijátszásával dicsekszik, meggondolatlannak minősítenék.


Elemzők szerint a Jukosz-ügy óriási változást hozott atekintetben, hogyan működik ma egy nagyvállalkozás Oroszországban. A kilencvenes évek „mindent szabad” módszerei – amikor Jelcin elnök idején az üzleti oligarchák diktálták a politikai napirendet – a jelek szerint megszűnnek. Egy londoni bankstratéga szerint az orosz cégek most a kormány akaratához igazítják viselkedésüket, attól függetlenül, hogy ez az akarat törvénybe van-e iktatva vagy sem. A Jukosz-ügy arra tanította a cégeket, hogy jobb a Kreml irányvonalát követni. A Jukosz vezér, Mihail Hodorkovszkij őrizetbe vételét követően a duma gyorsan megszavazta a legkirívóbb adózási kiskapuk – köztük a regionális adóparadicsomok – bezárását.


Ugyanakkor a Kreml módszerének számos bírálója is akad. A moszkvai Carnegie Intézet egyik politikai elemzője szerint mindez azt mutatja, hogy a megfélemlítés működik Oroszországban, ez azonban nem az, ahogyan az üzletnek működnie kell. Az elképzelés, hogy az embereknek nem szabad kihasználniuk a törvényes kiskapuk nyújtotta előnyöket, aláássa a törvények szabályozó szerepét – vélekedett az elemző.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik