Az elitgárdának a felszerelése is osztályon felüli: Mercedes-dzsipekkel indulhatnak a bevetésekre, amely darabja 18 millió forint. A különleges század felszerelése és fenntartása 1,7 milliárd forintba kerül, ám ha a raktáron már korábban meglévő eszközök értékét is hozzászámítjuk, akkor közel hárommilliárd forintot tesz ki az összköltség. „Ez a pénz a NATO közös biztonsági garanciájának a megszerzéséhez elengedhetetlenül szükséges” – fogalmazott a honvédelmi miniszter, Juhász Ferenc.
A NATO tavaly októberben hozta létre gyorsreagálású egységét. A kilencezer fős hadtestet öt napon belül a világ bármely részén bevethetik. A gyorsreagálású hadtest az első kombinált NATO-erő, amelyben mind a légierő, mind a szárazföldi egységek, mind pedig a haditengerészet képviselteti magát. A szervezet céljai szerint az új rugalmas és gyors erő kulcsszerepet játszik majd a terrorizmus elleni küzdelemben. A hadtest teljessé 2006-ban válik, ekkor 21 ezer főből áll majd. A NATO-tagok rotációs rendszerben biztosítják hadtest személyi állományát, a katonák hat hónapos turnusokban cserélődnek majd.
Egy kis háttér…
A NATO-nak most felajánlott század – a szolnoki Bercsényi László Felderítő-zászlóalj állományába tartozó 1. különleges felderítőszázadról van szó – új feladatra történő speciális felkészítése tavaly szeptemberben kezdődött, s noha NATO-vélemények szerint a személyi állomány kiképzettsége már korábban is megfelelt akár a legmagasabb elvárásoknak is, ebben az időszakban az alegység és a katonák állományfelszerelését tették alkalmassá az együttműködésre. Az eszközök beszerzése a Magyar Honvédségben prioritást élvezett – írja a Honvédelmi Miniszétium honlapja, a www.honvedelem.hu.
A század tagjai 1996 óta kizárólag hivatásos és szerződéses katonák, tisztjei elvégezték az USA tengerészgyalogságának alaptiszti, gyalogostiszti, illetve a Special Force tanfolyamait. A szerződéses állomány körében a fluktuáció minimális. A katonák átlagos szolgálati ideje hét év, de akad olyan is, aki már tíz esztendeje tagja az összeszokott csapatnak. Valamennyien több száz ejtőernyős ugráson vannak túl, illetve kiképzett specialistái a nagy magasságból végrehajtott ugrásoknak, a műszaki és búvártevékenységnek, illetve a magas hegyekben végzett harci cselekményeknek.
