Belföld

A támogatott lakáshitelek növelték a bankok jövedelmezőségét

A tavalyi év első kilenc hónapjában tapasztalt tendenciák a negyedik negyedévben is folytatódtak, a magyar bankrendszer múlt évi teljesítménye így minden várakozást felülmúl és az előző évi ugyancsak jó eredményhez képest is jelentősen javult - tartalmazza a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön nyilvánosságra hozott negyedéves jelentése.

A negyedik negyedévben lezárult bankprivatizációk következtében a külföldi tulajdonarány a bankszektorban meghaladja a 80 százalékot (a közép-kelet-európai országok közül az egyik legmagasabb), az állami tulajdon aránya pedig 1,1 százalékra csökkent – állapítja meg a jelentés. A piacot a brókercégek beolvasztásának következtében univerzális bankok uralják, mindössze három banki háttérrel rendelkező brókercég maradt.

A jegybanki elemzés szerint a bankok jövedelmezőségének tavalyi javulásában meghatározó szerepe volt az állami támogatás mellett folyósított lakáshitelek dinamikus bővülésének. A betétállomány növekedése jóval elmaradt a hitelezés bővülésétől, elsősorban a háztartások csökkenő megtakarítási hajlandósága miatt.

Az állami lakástámogatási rendszer tavaly decemberi szigorítása a jelentés szerint hitelkérelem-inváziót eredményezett a bankoknál, ennek hatása a hitelállományra azonban csak 2004-ben lesz majd érezhető.

A jegybank 2003. december 1-jén megjelent, Jelentés a pénzügyi stabilitásról című kiadványa kiemelt kockázatnak minősítette a háztartások fogyasztással és lakásvásárlással kapcsolatos hitelfelvételének jelentős mértékű bővülését – emlékeztet a jelentés. A kockázatot növeli, hogy a bankok többsége a lakáshitelezéshez kapcsolódóan nem rendelkezik kifinomult kockázatkezelési rendszerrel.

A 2003. november 28-i 300 bázispontos kamatemelésnek az MNB-jelentés szerint nem volt jelentős hatása a bankrendszer jövedelmezőségére. A bankok követték a kamatemelést, aminek hatására az MNB szerint várható, hogy a megtakarítások a bankrendszer felé terelődnek át. A jelzálogbankok a jegybanki kamatemelés után átmenetileg lassították, illetve felfüggesztették a jelzáloglevél kibocsátásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik