Nem lehet véletlen, hogy már a magyar labdarúgó válogatott német szövetségi kapitánya, Lothar Matthaus is megszólalt a Forma 1-es szereplésre aspiráló Baumgartner Zsolt és egyik szponzora, a Mol vitájából kikerekedett botrány kapcsán. Jellemző, hogy Matthaus csupán annyit jelzett: Németországban elképzelhetetlen, hogy egy magát valamire tartó cég előbb ígér egy összeget, majd annál jóval kevesebb támogatást akar adni. Nálunk ez megtörtént.

Csak a felét tudták összedobni
A Baumgartner-sztori jól példázza a hazai sporttámogatásra jellemző állapotokat. Előbb azzal kellett szembenéznie Forma-1-es szereplésre is esélyes autóversenyzőnknek, hogy a honi magántőke – jelesül például a CIB és a Mol – csupán az induláshoz szükséges összeg felét tudta összedobni. Úgy is fogalmazhatunk persze, hogy magukra maradtak Baumgartner támogatásával, amikor a versenyző ajánlatot kapott a Jordan csapattól. Sokáig úgy tűnt, hogy elúsznak a fiatal versenyző reményei. A Jordan talált is magának másik pilótát.
Időközben azonban észbe kapott a sportminiszter, s gyorsan bejelentette, az összeg felét az állami tartalékkeretből állják, ha a szponzorok tartják magukat a korábban ígértekhez, s a pénz másik felét leteszik. Igazi happy end lett volna ez a fordulat, különösen, hogy a Jordan csapatnál csak egy hellyel hátrébb végzett Minardi szerződést írt alá Baumgartnerrel.
| ||||||||||||||||||||||
Néhány napig tehát megvalósulni látszott az álom. Időközben azonban nyugtalanító – látszólag nem ide tartozó – hírek érkeztek Horvátországból. Ott ugyanis az ősszel választások voltak, s megbukott az a koalíció, melynek hivatali ideje alatt a Mol bravúros tárgyalássorozat végén megszerezte a horvát nemzeti olajtársaság, az INA részvényeinek egynegyedét. Nos, az új kormány gazdasági minisztere a horvát lapokban üzent: felülvizsgálják az INA privatizációját.
Nem kis ügyről volt szó, hiszen a Mol nyáron 505 millió dollárt költött a horvátországi üzletre. Miközben tehát Baumgartner Forma-1-es indulásáról egyre jobb hírek érkeztek, a Mol horvátországi helyzete egyre tarthatatlanabb lett.
Adna is, nem is
Cikkünk megjelenésével szinte egy időben a Mol közleményt jutatott el az MTI-hez. E szerint a Mol Rt. bízik abban, hogy a Baumgartner Zsoltba fektetett eddigi támogatás nem vész kárba, így a 22 éves versenyző indul az idei Forma-1-es világbajnokságban. A korábbi tárgyalásokat követően kibocsátott, eredeti szándéknyilatkozatban megjelölt keretnél akár magasabb, teljesítményarányos, külön megnövelt motivációs összeggel is kész támogatni a versenyzőt visszavonhatatlan ajánlatával, ami akkor lép életbe, ha bizonyos garanciális feltételeket a versenyzői jogokkal rendelkező cég teljesíti. A versenyző menedzsmentje szerint teljesíthetetlenek a Mol feltételei, így Baumgartner Zsolt valószínűleg nem indulhat a Minardi szineiben.
A menedzser erre felajánlotta lemondását – mindhiába. Azt sem lehetett érteni, hogy ha a Mol nem ismerte a részleteket, miért nem tiltakozott korábban? Végül is a két „futottak még” szintű Forma-1-es csapat közti különbség sem indokolhatta a szponzori összeg ilyen radikális csökkentését.
Bekúsztak a nagyköveti vizitre
Némi fény akkor kezdett derengeni, amikor egy szerény zágrábi híradásból kiderült, hogy a horvát gazdasági miniszternél vizitáló magyar nagykövet társaságában volt Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója. Aztán másnap azt is megtudtuk, hogy új főszponzora lett a Horvát Labdarúgó Szövetségnek, nevezetesen a Mol.
Az olajtársaság persze sietve közölte, hogy a két szponzori szerződésnek nincs köze egymáshoz. Akár így is lehet. Azért az feltűnő, mennyire ráérősen tárgyalnak a Mol illetékesei a nyilvánvalóan időzavarral küszködő Baumgartner képviselőivel, ezzel szemben meglehetősen serények Zágrábban. Mindenesetre reménykedhetünk, hogy minden megoldódik, mondhatni jóra fordul.
Egy jó hírről máris beszámolhatunk. A horvát sajtóból nagy hirtelen eltűntek az INA privatizációjának felülvizsgálatát beharangozó cikkek. A Mol ismét stratégiai partner és startégiai szponzor. Sőt, míg korábban az orosz olajipari cégek strómanjaként aposztrofálták, ma már úgy nevezik: a magyar olajipari óriás.
