Noha az iraki háborút megelőző diplomáciai adok-kapok az Európai Unióban némileg hiteltelenné tette a közös európai kül- és biztonságpolitikát is, a valóság az, hogy egy sor kérdésben az uniós tagállamok meglehetős fegyelemmel koordinálják külpolitikájukat. A tagállamok következetesen együtt szavaznak az ENSZ Közgyűlésében az izraeli-palesztin konfliktussal összefüggő kérdésekben és emberi jogi ügyekben, a klasszikus biztonságpolitikai problémák azonban egyelőre megosztják őket.
Egyre inkább együttműködnek
Az Institute for Security Studies nevű, az EU-val szoros kapcsolatban álló (tanácsi döntéssel létrehozott) kutatóintézet által publikált jelentés egyik megállapítása szerint a tagállamok „együttszavazási hajlandósága” az ENSZ Közgyűlésében 1983 óta kisebb zökkenőkkel, de folyamatosan növekszik. A konvergencia még a közös kül- és biztonságpolitika alapjait megvető Maastrichti Szerződés előtt kezdődött meg, ami mutatja, hogy egy sor más – elsősorban hidegháborús – tényező is egy irányba mozdította a nyugat-európai államok külpolitikáját.
Ezt az is illusztrálja, hogy a hidegháborús helyzet nyolcvanas évek eleji elmérgesedését megelőzően szintén igen magas volt az együttszavazási hajlandóság: 1979-ben az összes kérdés 60 százalékában voksoltak együtt az akkori tagállamok, míg ez az arány 1983-ra 27 százalékra esett vissza. (A Kelet-Nyugat feszültség növekedésén kívül ebben szerepet játszott a keményvonalas Paszok-kormány hatalomra kerülése Görögországban.) Mindenesetre a nyolcvanas évek közepétől egy zökkenőt leszámítva folyamatosan nőtt a konvergencia, egy újabb visszaesésig, 1998-ban. Ezt követően ismét növekedésnek indult, egészen a 2002-es 75,5 százalékig.
USA – növekvő távolság
Az Egyesült Államok és az uniós országok eléggé máshogy szavaznak. A távolság az izraeli-palesztin konfliktussal összefüggő kérdésekben a legnagyobb, ahol Amerika szinte mindig Izrael mellé áll. A távolság az elmúlt években csak nőtt, 1979 óta több mint négyszeresére. A mutató hasonlóan rossz emberi jogi és biztonságpolitikai-fegyverzetkorlátozási kérdésekben is. Nem meglepő, hogy az uniós tagállamok közül Nagy-Britannia áll legközelebb Amerikához (2002-ben 57 százalékos együttszavazás). Érdekes viszont, hogy Franciaország is hajlamos az Egyesült Államokéhoz hasonló pozícióra helyezkedni (56 százalék), elsősorban biztonságpolitikai-fegyverzetkorlátozási kérdésekben (ez az a téma, ahol a két atomhatalom EU-tag egyébként is külön áll a többi uniós országtól).
A kutatóintézet szerint a tagországok együttszavazási hajlandósága nagyban függ a kérdéstől. A legmegbízhatóbban két területen szavaznak együtt a tagállamok: az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatos kérdésekben és emberi jogi ügyekben. Ami az elsőt illeti, a közös fellépést az 1980-as velencei nyilatkozat alapozta meg: azóta az együttszavazási mutató stabilan az átlag felett van. 2001-ben, a palesztin intifáda második évében mutatkozott némi visszaesés: abban az évben 25 voksból 4-ben nem volt teljes a konszenzus a tagállamok között, francia tartózkodás miatt. Az együttszavazási ráta itt 1998-ban érte el a 100 százalékot és 2001-et leszámítva ott is maradt. Emberi jogi kérdésekben szintén magas az együttszavazási arány. Ez javítja az összképet, mert a téma egyre népszerűbb az ENSZ Közgyűlésében. A mutató – e kérdésben – stabilan 85-90 százalék körül van.
Az uniós együttműködés korlátait jól mutatja, hogy a klasszikus biztonságpolitikai és fegyverkorlátozási kérdések osztják meg leginkább a tagállamokat: itt a legalacsonyabb az együttszavazási hajlandóság. A mutató itt 1979-ben 60 százalékon állt, majd – nyilván a hidegháborús feszültség növekedése miatt – 25 százalék alá esett alig négy évvel később. Ekkortól enyhe növekedés figyelhető meg 1987-ig –30 százalék –, majd újabb visszaesés 1990-ben. Ezt követően drámaian nő az együttszavazás, 1996-ban meghaladja a 75 százalékot, de 2000-ben megint visszaesik 50 százalékra. A 2001-es amerikai terrorista támadások kicsit növelték a kohéziót, de a legutolsó, 2002-es adat ismét csak 60 százalék.
Bővítés utáni megosztottság
Ha a tizenötök (jelenlegi EU) és a huszonötök (tíz taggal bővített unió) szavazási szokásait nézzük, látható, hogy a kiegészült EU szavazási kohéziója kisebb, mint a jelenlegi EU-é; de a különbség csökken. 1995-ben még körülbelül 30 százalék különbség volt a kettő közt, míg 2002-ben már csak 13. Lettország biztonságpolitikai kérdésekben, Ciprus és Málta pedig a Közel-Kelettel kapcsolatos ügyekben hajlamos különállni.
A „megbízhatatlanokat” két csoportra lehet osztani. Elsősorban a két nagyhatalmi politikában gondolkodó atomhatalom, Nagy-Britannia és Franciaország, valamint kisebb mértékben a négy semleges, nem NATO-tagország (Írország, Svédország, Ausztria és részben Finnország) hajlamos a különszavazásra. Egészen a kilencvenes évekig Dánia és Görögország is gyakran az unióétól eltérő álláspontot képviselt.
A két legfegyelmezettebb ország Belgium és Luxemburg, ők szinte mindig az EU-többséggel szavaznak. A két atomhatalom elsősorban biztonságpolitika-fegyverkorlátozási kérdésekben szavaz külön, ezen a területen még Írország különállása nagyon markáns. Magyarország meglehetősen stabilan az uniós többséggel szavaz a rendszerváltás óta, egyike a „legmegbízhatóbb” tagjelölteknek.
A jelentés teljes szövege elérhető itt (angol nyelven, pdf formátumban): EU cohesion in the UN General Assembly >>
