Belföld

Közepest adtak a hallgatók egyetemeiknek

Mind jövőjükről, mind egyetemükről negatívan vélekednek a jogászok és a bölcsészek, a műszaki szakos és az orvostanhallgatók azonban optimisták - olvasható a Népszabadságban.

Az egyetemisták többsége pozitívan ítéli meg munkaerő-piaci kilátásait mind magyarországi, mind európai uniós viszonylatban, a jogászok és a bölcsészek azonban borúlátóbbak más szakra járó társaiknál. Ez derült ki abból a tavaly tavasszal készített felmérésből, amelynek során mintegy ötezer egyetemistát kérdeztek meg, és amelynek eredményeit az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda honlapján tették közzé.

Az egyetemistáknak egytől ötig terjedő skálán kellett értékelniük azt a kart, ahová járnak aszerint, hogy mennyire elégedettek az ott elérhető szakmai önképzési lehetőségekkel. Az átlageredmény: 3,37-es „osztályzat”. A megkérdezettek egyharmada közepesre értékelte intézményét, több mint 16 százalékuk pedig elégedetlen volt az önképzési lehetőségekkel. Ez leginkább a bölcsészekre és a jogászokra volt jellemző: 22, illetve 20,3 százalékuk nagyrészt vagy teljesen elégedetlen az egyeteme által nyújtott lehetőségekkel. A műszaki és az orvostudományi képzésben részt vevők viszont az átlagnál pozitívabb értékelést adtak: 55,9, illetve 55,2 százalékuk nagyrészt vagy teljesen elégedett.

Hasonló volt a helyzet akkor is, amikor arra a kérdésre kellett válaszolniuk a hallgatóknak, hogy szerintük az intézmény – közvetlenül vagy az oktatók kapcsolatrendszere által – mennyire segíti őket a későbbi elhelyezkedésben.

Az elhelyezkedéshez nyújtott segítség terén is a bölcsészek és a jogászok voltak a legelégedetlenebbek: az előbbieknek csaknem fele, az utóbbiaknak több mint 46 százaléka e téren rossz véleménnyel van intézményéről. A műszaki egyetemre járóknak viszont több mint 58 százaléka elégedett e kérdésben, és csak alig 15 százalékuk nyilatkozott kritikusan.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik