Belföld

Magával rántaná üzlettársait a bukott Parmalat-vezér

Calisto Tanzi, a Parmalat cégalapítója, korábbi elnök-vezérigazgatója a cég ügyében folyó vizsgálat során most a hitelező bankokra igyekszik nyomást gyakorolni: azt állítja, hogy ezeket már egy december 4-i találkozón tájékoztatták a Parmalat nehéz helyzetéről, de a bankok ennek ellenére segítettek egy esedékes hitel visszafizetésében.

Tanzi a Grant Thornton és a Deloitte&Touche könyvvizsgáló cégek olasz vezetőihez fűződő kapcsolatáról is szólt, nevezetesen arról, hogy nekik a Parmalat könyveinek vizsgálatakor már ismerniük kellett a helyzetet, ezért gyakorlatilag cinkossá váltak.


Magával rántaná üzlettársait a bukott Parmalat-vezér 1

Calisto Tanzi, a Parmalat letartóztatott egykori vezére

Az olasz sajtó szerint az egyre bonyolódó Parmalat ügyben már mintegy 40 hitelintézet ellen folyik vizsgálat a céghez fűződő zavaros kapcsolataik miatt, köztük külföldi nagybankok – például a Deutsche Bank – ellen is.

Össztűz alatt áll mindenekelőtt a Bank of America, amely maga robbantotta ki a Parmalat-botrányt, a nyomozás előrehaladtával azonban egyre inkább maga is a mérleghamisítás és hűtlen kezelés gyanújába keveredik. Pénteken a bank milánói székhelyén tíz órán át kutattak a nyomozók. A bank korábban azt állította, hogy nem állt semmiféle üzleti kapcsolatban a Parmalattal és leánycégével, a Bonlattal a Kajmán-szigeteken.

A Bank of America a Grant Thorton auditoraival december közepén közölte: a Bonlatnak nincs számlája a bankban, s nem hiteles az az idén március 6-án kelt dokumentum, amely kulcsfontosságú, ugyanis 3,95 milliárd eurós aktívumot mutat ki a Bonlat számláin 2002 decemberének végére. Az amerikai bank által el nem ismert dokumentumot a Bonlat 2002-es mérlegének elkészítésekor használták fel. A hír nyomán a milánói tőzsdén felfüggesztették a Parmalat-részvények kereskedését.

Tanzi kihallgatásai során egyre újabb bankok keverednek gyanúba. Az olasz pénzintézetek ellentámadást terveznek és azt fontolgatják, hogy beperlik a Parmalat Tanzi vezetése alatt működött teljes vezetőségét.

Az olasz bankok azonban között arra is akad példa, hogy egyes pénzintézetek a befektetők bizalmát szeretnék visszanyerni: a római Capitalia – amely maga is a Parmalat hitelező bankjai közé tartozik – kártalanítja a befektetőit, akik Parmalat-kötvényekkel rendelkeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik