Belföld

4,5 milliárdos szerződést kötött a Mátrai Erőmű és a MÁV

Összesen 4,5 milliárd forint értékű, 2006 végéig érvényes, évente 3,5 millió tonna szén fuvarozásáról szóló szerződést kötött a Mátrai Erőmű Rt. (ME) és a MÁV Rt. ; a dokumentumot csütörtökön Visontán írta alá Valaska József, az ME igazgatóságának elnöke és Mándoki Zoltán, a MÁV vezérigazgatója.

“Az éves szerződéseket felváltó három évre szóló kontraktus kiszámíthatóvá és stabillá teszi az üzemanyag szállítás költségeit az erőmű számára, ily módon elősegíti, hogy a cég megtarthassa pozícióit az egyre inkább liberalizált elektromos energia piacon” – mondta Valaska József. Hozzátette, hogy a szén szállítása, amely a cég bükkábrányi lignitbányájából történik, fontos költségeleme a gazdálkodásnak, hiszen a tüzelőanyag-ellátás költségeinek, mintegy 20 százaléka a szállítás ára.


Az erőmű igazgatóságának elnöke szerint a most aláírt szerződés egy még hosszabb távú együttműködést is megalapozhat a két cég között, amelynek keretében a teljes liberalizáció után akár az ME szállíthatja az áramot a MÁV részére, vagy közös fuvarozási vállalkozást is létrehozhat a két társaság. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a cég csökkenő villamos energia értékesítési árak mellett, a 2002 évivel megegyező eredményt ért el; ez elsősorban a termelés növelésének és a költségek csökkentésének köszönhető. A Mátrai Erőmű rekordértékű, 350 millió kilowatt/óra villamos energia termelése mellett, 49,9 milliárd forint árbevételt ért el az elmúlt évben, adózott eredménye pedig 7 milliárd forint volt. Az adatok csaknem teljes egéssében megegyeznek a 2002. évi gazdálkodás adataival – tette hozzá Valaska József. Az ME Rt. részvényeinek 51 százalékát a németországi székhelyű RWE csoport birtokolja, 21 százaléka az Energie Baden-Württemberg AG., 25,5 százaléka a Magyar Villamos Művek Rt. tulajdona. A fennmaradó hányad kisbefektetők és pénzintézetek tulajdona. Mándoki Zoltán azt hangsúlyozta, hogy az ME a MÁV egyik legfontosabb partnere; a vasúttársaság által évente belföldi induló és célállomással fuvarozott mintegy 10 millió tonna áru 35 százaléka a Mátrai Erőműtől származik.


“A MÁV egyik legfontosabb stratégiai célkitűzése a kiemelt ügyfelek megtartása azt követően is, hogy az uniós csatlakozás után kötelező felszabadítani a társaság teljes pályakapacitását” – mondta Mándoki Zoltán. A vasúttársaság ezért arra törekszik, hogy az eddigi éves szerződések helyett több éves kontraktusokat kössön kiemelt partnereivel – mondta, hozzátéve, hogy ilyen hosszú távú megállapodást írtak már alá a Magyar Alumínium Rt.-vel évi csaknem egymillió tonna áru szállításáról, valamint az Audi Hungáriával 750 ezer tonna áru továbbításáról.


Az ME-vel kötött szerződés egyébként naponta 8-12 egyenként 25 kocsiból álló szerelvény közlekedését jelenti a nyugat-borsodi Bükkábrány és az erőmű, vagyis Visonta között. Mándoki Zoltán jelezte, hogy a MÁV az elmúlt évben túlteljesítette 8 milliárd forintos üzleti hatékonyság javító tervét, csökkenő utasszám és növekvő árufuvarozás mellett.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik