Belföld

Megkapták a kártérítés nagyobb részét a Gán testvérek

A magyarcsanádi Gán testvérek megkapták az ártatlanul fogva tartásuk miatt megítélt, személyenkénti 1,2 millió forint nem vagyoni kártérítést és kamatát. A pénzt a jogi képviselőjüktől makói irodájában kedden vették át - újságírók jelenlétében. A vagyoni kártérítéshez a hónap második felében jutnak hozzá. Ugyanakkor még ebben a hónapban próbapert akarnak indítani a Gán testvérek hozzátartozói, akik azért károsultak, mert egy évnél hosszabb időre kiesett a családból egy családtag.

A pénz átadása előtt vita keletkezett Kotroczó Béla ügyvéd, valamint a Gán fivérek és az őket kísérő rokonaik között, mivel a testvérek egy félreértésből adódóan azt feltételezték, hogy az ügyvéd késlekedik a pénz átadásával – értesült az MTI a helyszínen Gán Miklóstól.

A félreértést zárt ajtók mögött tisztázták a felek. Gán Miklós azt követően elmondta: az Igazságügyi Minisztérium értesítését, miszerint a pénzt december 30-án átutalták a jogi képviselő számlájára, ők úgy értelmezték, hogy az még aznap, de legkésőbb másnap meg is érkezett. Az ügyvéd tájékoztatása szerint viszont a pénz az ünnepek miatt csak kedden került a számlájára. Ismertette azt is, hogy a bíróság által szintén megítélt 220-220 ezer forint vagyoni kártérítés teljesítési határideje január 20-a.

A Gán fivéreket 2001. január 19-én vette őrizetbe a rendőrség. Egy máig ismeretlen személyazonosságú férfi megölésével vádolták őket, majd Csongrád Megyei Bíróság bizonyítottság hiányában 2003. április 19-én felmentette a vád alól a két férfit, egyidejűleg megszüntette előzetes letartóztatásukat.

A testvérek pert indítottak a magyar állam ellen. Az elsőfokú bíróság a nem vagyoni kár összegének megállapításakor arra hivatkozott, hogy a “felperesek az átlagosnál primitívebb személyiségükből kifolyólag a majd 15 hónapos elzárást nem élték meg olyan fokú pszichés károsodással, ami a kereset szerinti kétmillió forintos kártalanítási összeg megítélését indokolná”.


A Csongrád Megyei Bíróság másodfokon törölte a nem jogerős indoklásból az “átlagosnál primitívebb személyiség” kifejezést, a korábban megítélt 1,2-1,2 millió forint nem vagyoni kártérítést pedig változatlanul hagyta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik